A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1874. szeptember
— 27 — Nevezett egyházak körleveleinek ajánlólag fölterjesztésével nt. esperes ur megbizatik. 62.) Beterjesztetett négy tanulónak névszerint: Fekete Károly 4-ik gymnasiumi, Gál Endre, Nagy Imre és Szabó Gyula képezdei tanulóknak folyamodmánya, melyben a Beleváriféle alapítványban részesülhetésért esedeznek. Miután még többen is jelentkezhetnek nevezett alapítványból ségélytkérők, — a kérelmező tanuló ifjak és még az ezután jelentkezők körleveleit az egyházmegye ajánlatával a képezdei tanács elé terjeszteni nt. espeses ur megbizatik. 63.) Olvastatott a pettendi papválasztással megbízott küldöttségnek jelentése, melyből kitűnik, hogy a kerületi szabályok pontos szemelőtt és megtartásával pettendi lelkésznek t. Héjas Zsigmond ur egyhangúlag megválasztatott. Ezzel szoros kapcsolatban otvastatott t. Héjas Zsigmond urnák pettendi rendes pappá elválasztatását tudató esperesi levélre irt válasza, melyben kötelezettséget vállal az iránt, hogy 5 évig vagy segédet tart, vagy maga tanit, s ekkép a Kadarkuton f. évben tartott k. gy. 12 p. alatti határozatának magát aláadja. A rendes s szabályszerűen megejtett papválasztás, illetőleg t. Héjas Zsigmond urnák pettendi rendes pappá elválasztatása tudomásul vétetvén megerősíttetik. Továbbá Ígéretének beváltására illetőleg a kakadarkuton 12. p. a. hozott e. megyei határozatnak szoros megtatására annyival is inkább, mert arra írásban is kötelezettséget vállalt — utaltatik, s kötelezvénye levéltárba helyeztetni rendeltetik. 64.) Felvétetett t. Szilágyi Gábor e. megyei főjegyző urnák a főjegyzőségről lemondó levele, melyben felhozza indokul, hogy bármily megtisztelő volt is reá nézve az e, megye kitüntető bizalma: szemeinek gyengülése miatt kénytelenittetik vissza vonulni annyival is inkább, mert a megtisztelő bizalom után is a jegyzői teendők tovább folytatására csak is addig ajánlkozhatott, mig e. megyei a. jegyző választatik. Ez megrörténvén midőn a jegyzői hivatalt azon kezekbe, mellyekből vette, vissza helyezné a nt. és tekintetű e. megye benne helyezett bizalmát köszönve, isten áldását kéri az e. megyei elnökség, és még annak minden tagjaira. Sajnálattal veszi a közgyűlés t. Szilágyi Gábor urnák főjegyzői hivatalároli lemondását, — kit hivataloskodása alatt igazi buzgóság, — ügyszeretet, lankadatlan szorgalom tüntettek ki. S midőn hivatalnokainak erkölcsi elismerésnél egyébb jutalmat e. megyénk nem adhat, a hivataloskodása alatt magát kitüntetett főjegyzőjének jegyzőkönyvileg köszönetet szavaz, — nt. esperes urat pedig megbízza hogy a lemondás által megüresedett ehm. megyei ehzi főjegyzői hivatal betöltéséről szabályaink értelmében intézkedték. 7*