A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. augusztus
Tartalomjegyzék
- VI. — dőket és a palástos szolgálatot, a többit Laczó Sándor tanító. — Soproni egyházközségünk kiválóan tölti be fontos nemzeti és egyházi misszióját. Eleven, lüktető, vallási élet, bibliakörök, szórványmisszió teszik e gyülekezet munkaprogrammját. Magá* ban Sopronban 33, a szórványokban 23 mindennapi iskolás gyermek, 14 iskolatípusban 66 középiskolás vallástanítása, fő* iskolások között speciális munka. Mindezt végezni kell ott a lelkipásztornak. Isten áldása, hogy vannak olyan presbiterek, kik a munkában segítségére vannak s van olyan presbitériuma, amely mindenben mellette áll s melynek hite és lelkesedése a lelkipásztor hitét és buzgalmát erősití. A sokoldalú és sokirányú feladat betölthetése végett feltétlenül szükséges ott állandó se* gédlelkészi állás szervezése, melyhez kérnünk kell az egyetemes konventtől két egység kongrua kiutalását. A presbitérium öröm* mel látná, ha Sopronban is tartanánk egyházmegyei közgyűlést. Foglalkozzunk ezzel a gondolattall s ha a nyugodtabb viszonyok megengedik, valósítsuk meg. V. Anyagi ügyek. Kicsiny egyházközségeink nem lankadó áldozatkészséggel tartják rendben anyagi ügyeiket. Épületeiket a lehetőség szerint gondozzák. Adósságba nem keverednek; közegyházi tartozásaikat pontosan fizetik. Ha ez utóbbi tekin* tétében voltak hátralékok, azoknak rendezésére megtettem a felhívásokat és nem eredménytelenül. Nagyobb építkezésekre és javításokra fordítottunk: Cse* tényben 1 tanterem, kán tortanítólak és lelkészlak javítására 4048 B*t; Felsőgörzsönyben tanítólakás átépítésére 7200 P*t; Kupon lelkészlak javítására 1371 P*t; Mezőőrsön tanítólakás melléképületeinek építésére, templom belső részének renoválá* sára 4013 P*t, ez a gyülekezet szinte megújul külső arculatá* ban, melyen sugárzik lelki megújulásának ' felragyogó fénye; Nagypiriten a kántortanító*lakást és iskolát építették 14.200 P értékben, — Kispirit templomát kívübbelül átjavíttatta 1300 P*ért; iTápszentmiklós templom renoválására és a II. iskola és tanítólak javítására 3000 P*t költött. Mindig több lesz az olyan egyházközségünk, melyben az adóhátralék semmi vagy teljesen jelentéktelen. Ezzel szemben van néhány olyan egyházközsgéünk is, ahol az egvházi és iskolai adóhátralék megközelíti' vagy el is éri a kivetés 50°'o*át. Most még nem nevezem meg ezeket. Mindenütt utasítottam a presbi*