A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. augusztus

- 41 zésben részesülnének. így külön lelkésztanítóképzés nem kellene. — Egyházkerületi közgyűlés 280. szám alatt tudomásul vette, a konventre más egyházmegyék elgondolásaival felterjesztette azzal, hogy »a lelkész­tanítóság képzését kívánatosnak tartja«. Az egyetemes tanügyi bizottság jegyzőkönyve 11—1943., az egye­temes konvent 00—000. szátn alatt elutasítja azzal az indokolással, hogy »az érettségi bizonyítvány ki­kerülhetetlen«. A pápai egyházmegye közgyűlése, mely fájdalommal szemléli, hogy segédlelkész-tanító hiányában Somlóvecse után immár a második kis ősi egyház, Pápakovácsi iskoláját kellett le­zárnia, s még másik két egyház ilyen fájó sorséit kell a közel jövőben várnia, a lelkésztanítóság' fenntartását múlhatatlan szükségnek tartja s a jelentés vonatkozó részét a zsinat 284—1942. számú, az egyházkerület 271—1942. számú hatá­rozatára hivatkozással a jelentés érvelésének el­fogadásával az új köznevelési és közoktatási törvényre vonatkozó kívánalmak sorában föl­terjeszti. 6. Tárgyalja a t. ü. b. elnöki jelentés népiskolláink nyolc osztályúvá fejlődését. E tanévben a VII. osz­tályt életbe léptette Nóráp, Padrag, Dáka, Takácsi, Pázmándfalu. I—VI. osztályú maradt Csögle, Dudar, Csetény, Adásztevel, Nagyacsád, Pér ás a tanítónő­képző gyakorló iskolája. Egyházmegyei közgyűlés az iskolákat fej­lesztő egyházakat szeretettel üdvözli és a to­vábbfejlődéshez nekik sikert kíván. Az 57.000— 1941. számú VKM rendelet szerint ugyan a nyolc osztályúvá fejlesztés halasztható ott, ahol ezt tanítói állások vagy tantermek szaporítása nélkül eszközölni nem lehet, mégis, mivel a 109.024. számú miniszteri válasz nem azt mondja, hogy egy iskola sem nyerheti meg a fejlesztés­hez szükséges állami támogatást (»valamennyi« nem nyerheti meg!), fölhívja a fejlesztésben' elmaradt egyházakat, különösen is azokat, me-

Next

/
Thumbnails
Contents