A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. augusztus

- 10 gítség nyújtása természetesen minden jó magyar ember köte* lessége, e tekintetben azonban elől kell jármiak az egyházak hivatott vezetőinek, lelkipásztoroknak, tanítóknak, presbiterek* nek úgy saját hatáskörükben, mint a szükséghez képest el kell járniok azok érdekébe n a világi hatóságoknál. Természetes, hogy a háború élő áldozatai, a hadiárvák, hadiözvegyek és hadi* rokkantak felé még különösebben meleg szeretettel kell fordul* nunk és az ő ügyüket még nagyobb gonddal és odaadással fel* karolnunk. Egyházunk legszentebb kötelessége, hogy aki életét áldozta a hazáért és a keresztyénség szent ügyéért, annak hátra* maradottad mint szerető édesanya fogadja gondjaiba; legfőbb gondunk legyen, hogy hadiárváink jó erkölcsű, derék magyar emberekké és egyházunk hűséges fiaivá nevelkedjenek. De ép így kötelességünk azok ügyét is felkarolni, akik egészségüket, munkaképességüket áldozva fel a harctéren, onnan megrokkanva tértek haza. Nem szabad, hogy ők, akik érettünk hozták ezt a mérhetetlen áldozatot, további életükben e miatt hátrányt szen* ved jenek, igyekeznünk kell azt a hátrányt, amit testi fogyalko* zásuk okoz, kiegyenlíteni és elviselhetővé tenni. Mindezekben munkálkodni szent kötelessége egyházunknak úgy is mint Krisz* tus egyházának, de úgy is, mint olyan nemzeti egyháznak, amely a nemzetmentő és építő munkából mindenkor első helyen vette ki a maga részét. A szeretetmunkának egyik legszebb megnyilatkozása volt a mult évben az erdélyi szórvány*gyermekek nyaraltatása, ami* dőn 360 erdélyi szórványbeli magyar református gyermeknek a négy testvér egyházkerület területén egyenlő elosztás szerint leendő nyaraltatása lett tervbe véve. A ránk eső 90 gyermek helyett egyházkerületünkből 369 erdélyi gyermek befogadására történt jelentkezés, és az mind el is lett helyezve egyházkerüle* tünk területén. Ennek az akciónak nagyszerű sikere, az erdélyi gyermekeknek a vendéglátó családok körében való kitűnő el* látása és az azok hazatérése után kinyilvánított megelégedett és hálás köszönet ismét fényesen bizonyítják a dunántúli kicsiny* - gyülekezetek áldozatkészségét, a hívek szerető szívét, de nagyon örvendetes tanúbizonysága ez annak is, hogy dunántúli magyar református népünkben él a tőlünk távol, Hazánk túlsó felén levő testvéreink iránti meleg együttérzés és őszinte testvéri szeretet. Ennek az együttérzésnek és magyar testvéri szeretetnek a kifejlesztésére, erősítésére és ápolására minden tekintetben nagy