A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 19 — Igaz kegyelettel áldozik közgyűlés özv. Nagy Arpádné emlékének^ aki a lelkészözvegység tö­vises útján, sok nehéz küzdelem után érkezett meg Isten megmásíthatatlan akaratából az örök boldogság hazájába. Ott, ahol nincs sírás és könnyhullatás, ahol Isten eltöröl minden köny­nyet, találjon örök üdvösséget az áldott emlékű lelkészözvegy. Együtt siratja egyházmegyénk Tiszáninnen református népével annak fenköltlelkű püspö­két, az elhunyt Farkas Istvánt. Nevét, emlékét nem hagyja elhomályosulni halálnál is erősebb, soha el nem fogyó szeretete. A magyar fajért ra­jongásának lobogó lángja hozzánk, a Dunán­túlra is ide világított, nem bizonytalan zengésű szava hozzánk is elhallott. Békességre való tö­rekvése, a magyar föld egyszerű dolgozó népe iránt érzett odaadó hűsége, féltő szeretete egy­házmegyénk hivatalosai előtt mindenkor példa­ként világol. Elvesztése feletti együttérzését jegyzőkönyvi kivonatban jelenti közgyűlés a ti­száninneni kerületnek. Bensőséges részvétét fejezi ki közgyűlés Bakó Lajos mezőföldi esperes úrnak édesanyja, özv. Bakó Imréné szül. Báthory Róza elhúnyta alkalmából. Élénk emlékezetünkben van, hogy az esperes úr velünk van, velünk érez, soraink között áll akkor is, amikor örvend, akkor is, mi­kor siralomban kesereg egyházmegyénk. Most jegyzőkönyvi kivonatunkkal adunk kifejezést előtte arról, hogy bánatát megosztó szeretetünk­kel mi is vele vagyunk, vele érzünk, mikor gyer­meki szíve a jó édesanyát siratja. Esperesi bejelentésre fájó részvéttel adó­zik közgyűlés az élete 87-ik évében elhúnyt Pá­lóczi-Czinke István volt tiszáninneni püspök em­lékének. Az elszakítás nehéz éveiben boldogult egyik leghűségesebb vezetője volt a felvidéki magyarságnak. Mint az ottani református kon­vent és zsinat lelkészi elnöke az egész fel­2*

Next

/
Thumbnails
Contents