A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 19 — Igaz kegyelettel áldozik közgyűlés özv. Nagy Arpádné emlékének^ aki a lelkészözvegység tövises útján, sok nehéz küzdelem után érkezett meg Isten megmásíthatatlan akaratából az örök boldogság hazájába. Ott, ahol nincs sírás és könnyhullatás, ahol Isten eltöröl minden könynyet, találjon örök üdvösséget az áldott emlékű lelkészözvegy. Együtt siratja egyházmegyénk Tiszáninnen református népével annak fenköltlelkű püspökét, az elhunyt Farkas Istvánt. Nevét, emlékét nem hagyja elhomályosulni halálnál is erősebb, soha el nem fogyó szeretete. A magyar fajért rajongásának lobogó lángja hozzánk, a Dunántúlra is ide világított, nem bizonytalan zengésű szava hozzánk is elhallott. Békességre való törekvése, a magyar föld egyszerű dolgozó népe iránt érzett odaadó hűsége, féltő szeretete egyházmegyénk hivatalosai előtt mindenkor példaként világol. Elvesztése feletti együttérzését jegyzőkönyvi kivonatban jelenti közgyűlés a tiszáninneni kerületnek. Bensőséges részvétét fejezi ki közgyűlés Bakó Lajos mezőföldi esperes úrnak édesanyja, özv. Bakó Imréné szül. Báthory Róza elhúnyta alkalmából. Élénk emlékezetünkben van, hogy az esperes úr velünk van, velünk érez, soraink között áll akkor is, amikor örvend, akkor is, mikor siralomban kesereg egyházmegyénk. Most jegyzőkönyvi kivonatunkkal adunk kifejezést előtte arról, hogy bánatát megosztó szeretetünkkel mi is vele vagyunk, vele érzünk, mikor gyermeki szíve a jó édesanyát siratja. Esperesi bejelentésre fájó részvéttel adózik közgyűlés az élete 87-ik évében elhúnyt Pálóczi-Czinke István volt tiszáninneni püspök emlékének. Az elszakítás nehéz éveiben boldogult egyik leghűségesebb vezetője volt a felvidéki magyarságnak. Mint az ottani református konvent és zsinat lelkészi elnöke az egész fel2*