A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. május

Tartalomjegyzék

érre a 400 éves lelki kapcsolatra s e sokszor fájdalmas, de mindig dicsőséges mult nagy, történelmi eseményeire, közös küzdelmeire és diadalaira is kell gondolnunk a mai erdélyi kérdésnél. Újra fel kell lobogni szívünkben a hálának .azokért az áldozatokért, amelyeket közös történelmünk folyamán az erdélyi magyarság hozott meg érettünk, vallásunk szabad gyakorolhatásáért, nemzeti létünk fennmaradhatásáért és nekünk is kell vállalnunk — még súlyos áldozatok árán is — a ^orsközösségből folyó szent köte* lességeket. Erdély kérdése magyar nemzeti kérdés, de egyúttal külön magyar református kérdés is! Az egyedül bölcs Isten, aki* nek világkormányzásában sohasem marad el a történelmi igazság* szolgáltatás, meg fogja adni kérdéseinkre a feleletet. Mi imád* kőzzünk: úgy adja meg, hogy könny* és vérözön ne áztassa föl* dünket; ha pedig az Ő tökéletes igazsága küzdelmet, megpróbál* tatást és áldozatot követel tőlünk, tudjuk vállalni azt is Őbenne vetett erős hittel, kemény elszántsággal, fejünket alázatosan meg* hajtva Előtte. II. Általános jelentés. A mai történelmi idő rányomja bé* lyegét minden közösségre; nem tud annak hatása alól szabadulni az egyház sem. Ennek tulajdoníthatók azok a jelenségek, melyek egyházi életünkben itt*ott szembetűnően mutatkoznak. A hitet* lenség üti fel a fejét újra bizonyos formában, az a hitetlenség, amely csak az emberi tudás, a technika vívmányaiban látja minden nagy dolognak a magyarázatát, minden siker és győzelem kulcsát s nem értékeli az egyházat, .idejét mult eszményeknek tartja, kizárja lelke világából a vallás igazságait, melyeken — szerinte — keresztül gázoltak a történet yasszekerei, a haladás gépesített osztagai. Pedig milyen ferde és hibás szemlélet ez! Nekünk azt kell meglátnunk, hogy a hegyeket megmozgató hit cselekszi azokat a csudákat, melyek a tárgyilagos szemlélőt bá* mulatra ragadják s arra a vallomásra késztetik, hogy ilyen telje* sítményre csak az a nép képes, ^melyiknek a történelmi hivatás tudata és isteni küldetésébe vetett, szinte fanatikus hit adja az erőt. De hát persze az ingatag lelkek, amelyeket mindjárt ide*oda hajt a tanításnak akármilyen szele, — pem ebből a látószögből nézik az eseményeket, hanem kapva*kapnak minden álbölcselke* désen, mellyel a maguk álláspontját igazolni akarják. Ez az oka annak az általános tapasztalatnak, hogy mintha meggyöngült volna sokakban a hit. A templomlátogatók száma mintha meg*

Next

/
Thumbnails
Contents