A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

Tartalomjegyzék

- III. kat s a bizottság őt megválasztott tanítóképviselőnek kijelent tette. Kérem végleges elintézését. A világi tanácsbírói karból dr. Konkoly Thege Sándor m. kir. kormányfőtanácsos úr Pápáról Budapestre tette át lakását. Birom szóbeli igéretét, hogy egyházmegyénk köréből nem sza* kad ki s világi tanácsbírói tisztét megtartja. 1938 június 30*án elhalt s a devecseri kath. „, , , 3 Vallásserelem. temetőbe eltemetett Keresztes József volt tanács* biránk sir ját az a háborítás érte, hogy a sir ja végére helyezett táblás fejfát valaki, a temetés után, kereszttel ellátott fejfával cserélte ki. Nem levén közeli rokon, nincs aki keresetet indítson. Mint hangulatképet jegyeztem ide a mai idők lelki világából. Nem is kellett volna tekintélyes barátainak erőszakolni az oda* temetést. Az az acélkemény kálvinista ember édesebb pihenést talált volna ott, a temető szegletében, hittestvérei sorában! Egyházmegyénk egyházi és vallásos élete, ^^ ^ egy*ket esetet kivéve, megnyugtatónak mond* ,

ete

g j

elentés> ható, bár sok panasz szakad ki a lelkekből a nyugdíjteher nagysága miatt. De mi már szinte megszoktuk, hogy panaszkodjunk és ismét panaszkodjunk egyházi életünk leromlása miatt. Isten kegyelméből egy félszázad év alatt szer* zett személyes tapasztalataim alapján merem mondani, hogy panaszunkban sok túlzás van. Nem vagyunk a leromlás azon fokán, melyet sokan előszeretettel szoktak megrajzolni. Jogosult az a vágyunk, hogy istenes, talán szüntelen imádkozó embere* ket lássunk. Ez egy elérhetetlen álomkép, mely sohasem fog megvalósulni. Boldognak kell magunkat mondanunk, hogy az élet összekuszált problémái között, midőn a lélek és anyag vívja örök harcát, találkozunk hívő, reménylő, Istenben nyugvó lelkekkel. A közelmúltban kaptam messze külföldről egyik lelkipásztortestvérünktől a külföld sokszor magasztalt vallásos életéről értesítést, amely valóban megdöbbentő. A racionáliz* mus üli ott diadalát; a léleknek a valláshoz, a hithez alig*alig van köze, az urvacsorával élők a szent jegyeket a padokban ülve veszik, ezzel fejezve ki a hit feletti gőgös uralmukat stb. És amidőn keserűen megrajzolja a megismert külföldi egyházi élet sivárságát — így írja —, »oly jól esik megsimogatni lélek* ben a magyar református egyházi életet és a szívére ölelni az egyháztagokat, ami és akik úgy a mieink, amint otthoni viszo* nyainkat megőrizte az Isten kegye. Nagyon jó kint lenni, hogy