A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

— 53 — évre megfelelő egyházi pótadó kivetése és besze­dése útján gondoskodjék. 43. A péri leányegyházközség beterjeszti jóváha­gyás végett 1936 szept. 12-én kelt azon ingatlan adás­vevési szerződését, mely szerint az egyházközség özv. Szűcs Imréné szül. Szabó Zsófia győri lakostól a péri 342. sz. telekkönyvi betétben 370. hrsz. alatt foglalt lakóházat a hazzátartozó 126 négyszögöl beltelekkel együtt 160 P vételárért megvette azzal a teherrel, hogy mig a megvett lakóház lakható állapotban lesz, az egyházközség lakásjogot biztosít Kovács Jánosné, szül. Szabó Róza péri lakosnak. A szerződés megkötése után — lelkipásztornak az 1937. évi január hó 15-én tartott egyházközségi közgyűlés elé terjesztett jelentése sze­rint — Kovács Jánosné 125 P ellenében lakhatási jo­gáról lemondott s így az ingatlan e teher nélkül jutott az egyházközség birtokába. Az ingatlanra a tulajdon­jog a győri kir. járásbíróság 12.974/1936. tk. sz. végzé­sével a péri református leányegyház javára bekebelez­tetett. Az ingatlan megvételét szükségessé tette az egy­házközség iskolája udvarának a közigazgatási hatóság által is sürgetett kibővítése s a tanító udvarától való elkülönítése. Lelkipásztornak az 1937. évi január hó 15-iki egyházközségi közgyűlés által tudomásul vett jelentése szerint az ingatlan tehermentes, a vételárt és a lakásjogról lemondást az egyházközség kifizette. Ugyanez az egyházközség Pér politikai községtől a 345/1. hrsz. alatt megjelölt utcaterületből 41 négy­szögölnyi területet kapott iskolabővítés céljára ellen­érték nélkül. Az erről szóló, 1937 febr. 25-én kelt ajándékozási szerződést az egyházközség jóváhagyás végett az egyházmegyei közgyűlés elé terjeszti. Az ajándékozási szerződést Győr, Moson és Pozsony k, e. e. várm. kisgyűlése 4089/1937. alp. számú határoza­tával jóváhagyta. Mindkét ügyre vonatkozó presbiteri és közgyűlési határozatok csatolva vannak. Egyházmegyei közgyűlés a beterjesztett Imréné szül. Szabó Zsófia eladó és a péri re­formátus leányegyházközség mint vevő között

Next

/
Thumbnails
Contents