A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

- 51 ­presbitériumának és közgyűlésének 1937 febr. 4-én együttesen hozott azon határozata ellen, mellyel a gondnoki tisztség alól való felmentés iránti kérelmét elutasította. Hivatkozik a presbitériumnak is bemutatott orvosi bizonyítványára és nehéz családi körülmé­nyeire. — A fellebbezéshez csatolt presbiteri és köz­gyűlési jegyzőkönyvi kivonatok tanúsága szerint D, Mórocz Károly 1937 jan. 20-án választatott gondnokká; ugyanakkor a közgyűlés színe előtt az esküt le is tette. Az 1937 január 24-i presbiteri gyűlésen már kérte a felmentését a csatolt orvosi bizonyítvány alapján; ké­relmét a presbitérium és közgyűlés érdemileg a febr. 4-i gyűlésen tárgyalta és elutasította, D. Mórocz Ká­rolyt a gondnoki váltságdíj megfizetésére kötelezte. D. Mórocz Károlynak a közgyűlés már két izben, 1935 január 17-én és 1936 jan. 16-án adott a gondnoki tisztség vállalására nézve egy-egy évi halasztást. Tekintettel arra, hogy a fellebbező által csatolt orvosi bizonyítványon pecsét nincsen, egyébként is az abban irt betegségek nem olyan természetűek, hogy a testi, fizikai munkával nem járó gondnoki teendők végzésében akadályul szolgáljanak; tekintettel továbbá arra, hogy D. Mórocz Károlynak egy vele egy háztartásban levő, nős, erőteljes fia van, és így ő a gazdasági munkában nem nélkülözhetetlen s végül tekin­tettel arra, hogy anyagi helyzete sem olvan, hogy a váltságdíj megfizetése rá nézve súlyos terhet jelentene: • egyházmegyei közgyűlés el­utasítja a fellebbezést, a presbitérium vonatkozó határozatait jóváhagyja és D. Mórocz Károlyt a nyárádi egyházközségben jelenleg, vagyis megválasztásakor érvényben levő szabályzatsze­rinti gondnokváltságdíj lefizetésére kötelezi. 41. A nyárádi egyházközség nevében annak lelki­pásztora jóváhagyás végett beterjeszti az egyházközség közgyűlésének 1937. évi február hó 18-án 8. jkvi szám alatt hozott határozatát, mellyel a gondnoki és egy­házfi felmentési díjat az egyházmegyei szabályrendelet­től eltérően állapította meg, egyformán 3—3 q búzá­4*

Next

/
Thumbnails
Contents