A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus
dezni a házilag és kevés költséggel készített szemléltető eszközökből és ennek a kiállításnak az anyagából fogja összeállítani a Juhász-féle indítvány értelmében azoknak az értékes és használható szemléltetési eszközöknek a sorozatát, amelyek a legszükségesebbek, legegyszerűbb szerkezetűek és nem magas áron beszerezhetők«. Egyházmegyei közgyűlés helyesléssel veszi tudomásul. 12. Egyházmegyei közgyűlés a Juhász Imre ny. tanítóképző-intézeti tanár elhalálozásával és Győry János volt takácsi lelkész nyugalomba vonulásával megüresedett két tanügyi bizottsági helyre Hatvani Lajos áll. tanítóképző-intézeti tanárt, illetve Maller Kálmán soproni lelkészt választja 1937 szept. 1. hatállyal. 13. Ólé Sándor körlelkész és Kiss Árpád körtanító beterjesztik a körfelügyelői tisztről lemondásukat. Érdemeik elismerésével Ólé Sándort főiskolai gondnoki, Kiss Árpádot kollégiumi elfoglaltatására tekintettel tisztségükből egyházmegyei közgyűlés elbocsátja s helyükre 1937 szeptember 1-i hatállyal Madar Zoltán mezőörsi lelkészt és Kók Gyula péri tanítót választja. 14. Hivatkozással az egyetemes konvent szanáló bizottsága 1936 június 2-án tartott ülése jegyzőkönyvének 2. pontjára, egyházmegyei közgyűlés a pápadereskei iskola ügyében hozott mult évi határozatát fenntartja. 17. Tárgyaltatván Bolla József missziói előadónak az egyházmegye területén az 1935/36. évben folyt szociális és missziói munkásságról szóló, a missziói bizottság által letárgyalt és elfogadott jelentése. a) Egyházmegyei közgyűlés a jelentést tudomásul veszi s a kerületi missziói előadóhoz küldését elrendeli; b) a missziói bizottság azon határozatát, mely szerint a soproni missziói lelkészi állás — esetleg ha ez nem lehetséges —, egy vallástanító lelkészi állás megszervezésére vonatkozó lépé-