A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus
— 35 — b) a nagyacsádi kántortanítói állásra Baksa József oki. tanító megválasztását véglegesen megerősíti s működésére Isten áldását kéri; c) helyettes és ideiglenes tanítók alkalmazását helyeslőleg tudomásul veszi; d) a nyugalomba vonuló Várady Kálmán borsosgyőri preorans tanítótól egyházi és iskolai téren kifejtett értékes szolgálatainak emlékével vesz búcsút és azzal a kívánsággal, hogy a hűséges és eredményes munka után édes és boldog legyen a pihenése. Ad 11. Segédlelkészek elhelyezése tudomásul feljegyeztetik. Ad 12. Azokért a rendkívüli segélyekért, melyekben lelkipásztoraink és egyházközségeink részesültek, — úgy Püspök úrnak, mint a vallásés közoktatásügyi miniszter úrnak hálás köszönetét nyilvánítja egyházmegyei közgyűlés. Ad 13. Az esperesi jelentésben felsorolt ügyek elnökségileg történt elintézését az egyházmegye közgyűlése helyeslőleg és jóváhagyva veszi tudomásul. Ad 14. Felsőbb hatósági határozatok, általában az egyházi testületek jegyzőkönyveiben olvasható rendelkezések és azok pontos betartása az egyházközségek vezetőinek figyelmébe ajánltatnak. Ad 15. Esperes úrnak mindent meglátó, a jót elismerésben részesítő, a bajt szeretettel gyógyítani akaró jelentéséért, nagy fáradsággal és türelemmel végzett munkájáért háláját és köszönetét fejezi ki, további munkálkodásához pedig a kegyelem Atyjának bőséges áldását és segedelmét kéri; elrendeli, hogy a jövőben az espe-^ resi jelentés előre kinyomattassék és az alkotó tagoknak megküldessék. 9. Az egyházmegye esperese bemutatja az 1936 március 13. napján tartott egyházmegyei tanácsülés jegyzőkönyvét, s annak jelen közgyűlésünk jegyzőkönyvének kapcsán kinyomatását kéri. 3*