A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

— 25 — igázni akaró forradalom, a tiszta nemes élet, a sárban fetrengő ledérség és sok-sok minden, jelszavaknak a szüleménye. Jelszavakhoz igazodik a világ! Ami azt igazolja, hogy az élőszónak, az igének a hatalma nagy: nagyobb az acélba öltözött hadsereg hatalmánál. Nekünk is van egy jelszavunk, melyre lázba jő a szivünk;. Reform... ez a mai idő jelszava. Ez hangzik mindenfelől: az országgyűlésen a szónokok, a miniszterek

1 és a kisebb szóvivők megnyilatkozásaiban. Ma reformot kiván, reformot vár mindenki. Eszmefuttatásomban nem kívánom átlépni azt a korlátot, melyet ez az egyházi kör megszab. Nem száguldozom át a politika csalóka, de hol himes, hol tüskés mezejére. Csak hangsúlyozom, hogy arra a jelszóra, a mi református egyházi közéletünkben is szükség van, mint szükség volt mindenkor

1. Épen azért, mert a reformációról neveztetünk, egyházi életünkben törekednünk kell minél előbbre jutni a reformokban, a reformáció hivatásában, nem a revolució rombolásával, hanem a fejlődés és a tökéletesedés építő erejével. Ebben a gondolatkörben a reform szó nem változtatást, hanem megújhodást jelent: a régi alapok szilárd! kiépítését, a kopár mezők megmunkálását, hogy tovább építeni s tenyészetet produkálni lehessen ott, ahol az élet jelenségei megszűnni látszanak. Nem dicsekedhetünk azzal, hogy egyházi életünkben minden rendben van. Fénylő lámpások, a hit és erkölcsi tisztaság, az egyház iránti hűség és áldozatkészség lámpásai vannak kihunyóban. Nagy, halaszthatatlan szükség van rá, hogy e lámpások megtöltessenek a megújhodás, a reform olajával. Az olaj a régi: e mai kor azonban divatos tömeghisztériával elegyítette; meghamisította. Azt a régi színolajat, az evangélium színolaját kell az élet lámpásába töltenünk és meggyújtanunk. Munkánkhoz az eszközök adva vannak; csak fel kell azokat használnunk!. Éppen az élőszónak, az igehirdetésnek vagyunk szolgái. Ha híven szolgálunk, a megújhodásnak be kell következnie. Nem szabad lekicsinyelni egyetlen törekvést sem, mely a megújhodás útját igyekszik egyengetni, egyházi életünkben is. Itt egy különös jelenséggel találkozunk. A reform áltáíában az előbbi egységet megbontja; ezért nem megy kisebbnagyobb megrázkódtatás nélkül. A régi megkövesedett eszmék és érdekek ütköznek meg a még csak sarjadzó erőkkel. Ez általános tapasztalás.