A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

- 8 — nesen a nélkülözéssel küzdő lelkészi karunk részére az eddiginél is súlyosabb helyzetet teremtve. A felekezeti tanítók fizetéskiegészítő államsegélye sem intéztetett el kielégítő módon és ma is fennáll a terményjárandóságú fizetésekre nézve az igazságtalan különbség. Egyházi tisztviselőink nehéz helyzete kell, hogy mindnyájunkat mélységes szomorúsággal töltsön el. Legsúlyosabb helyzetben kétségkívül a gyermekeket házon kivül taníttató szülők vannak, már pedig lelkészeink és tanítóink legnagyobb része az. Bár anyagi erőink csekélyek, mégis igyekeznünk kell, hogy a rendelkezésre álló gyenge eszközökkel is segítségükre siessünkk a sokgyermekes taníttató szülőknek nehéz sorsuk némi könnyítésére. Látjuk, hogy az államsegélyek kérdésében még a róm. kat. egyház részéről is panasz hallatszik; felpanaszolják, hogy az egyházi földbirtokok jövedelmezősége nagymértékben csökkent és dacára ennek, mégis csökkentve lett az ő államsegélyük is. Mit szóljunk és milyen jajszavakat hallassunk akkor mi, ak)ik mögött még csökkent jövedelmű vagyonok sem állanak, hanem hiveink áldozatkészségére és verejtékes munkával megkeresett adófilléreire vagyunk utalva. Igaz, hogy arról az oldalról ismét felvetődött' az a vád is, hogy a róm. kath. egyház aránylag kevesebb segélyben részesül, mint a protestáns egyházak. Ezt úgy gondolom, maguk sem hiszik. Az egyházi segélyek bármily méltányos és arányos elosztása esíetén is mindemkor mi fogunk kedvezőtlenebb helyzetben lenni fundált vagyon hiányában, mert annyi segélyt, hogy az arány helyes és igazságos legyen, még kedvező viszonyok között sem adhatna az állam, mindaddig, amig a kath. egyház jelen vagyoni helyzete fennáll. Most, a legsúlyosabb viszonyok idején ez az arány terhünkre csak még kedvezőtlenebb képet mutat. Áll ez nemcsak az iskolai segélyekre, ahol a szerzetesi iskolák mögött szintén tekintélyes vagyon áll, aminővel mi nem rendelkezülnk, de áll ez különösen lelkészi karunkra nézve, amelynek megélhetése már csak családfenntartó voltánál és a reá háruló gyermekneveltetési goinldoknál fogva is aránytalanul súlyosabb a családtalan róm. kath. papságénál. Ezt a túloldalról, nagyon természetesen, nem akarják belátni, már pedig a magyar református lelkészi és vela együtt tanítói kar egyik legértékesebb része a magyar középosztálynak, nemcsak saját tagjaiban, hanem a belőle kisarjadó utódokban is, akik a magyar intelligencia soraiban a különböző