A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július
— 39 — A tanügyi bizottság javaslatai szerint egyházmegyei közgyűlésünk a következő határozatokat hozta: 1. Tanügyi bizottsági elnök jelentését az egyházmegyei közgyűlés köszönettel elfogadja. 2. Tanügyi bizottságnak a maga hatáskörében hozott határozatait tudomásul veszi. 3. Olvastatván a nem ref. iskolákba járó ref. tanulók vallásoktatásáról a tanügyi elnöki jelentés, az ehm. közgyűlés örömét fejezi ki a szép eredmények fölött, melyeket hív munkások elértek és sajnálatát afelett, hogy egyes helyeken nem sikerült ref. tanítóknak ref. hitoktatók által oktatása. A veszprémvarsányi gyermekeknek a jövő tanévtől a bakonyszentkirályi lelkész általi oktatását élénk figyelemmel kiséri s eredményeit tanulságul fogja íevonni. A sikátori állapotot, hol gyermekeinket ev. tanerő oktatja ugyan, de a rédei ref. lelkész vizsgáztatja, akihez konfirmációi előkészítésre átjárnak, a viszonyok változásáig tűrhetőnek tartja. A csöglei lelkészt felhívja, hogy a nagyalásonyi gyermekek hitoktatásánál a későbbi sikeres hitoktatás reményében legalább a kezdő lépést, a hittani vizsgán való elnöklést tegye meg s ilyen alkalommal a konfirmálást is végezze. Ugyanerre fölhívja az egyházmegye mindazon lelkészeit, kiknek népesebb szórványai vannak. Nagyalásony hitoktatásának rendezésére s a többi helyeken is a hitoktatás megerősítése céljából fuvardíjakra az egyházkerület útján missziói segélyt kér az egyetemes konventtől. — Elismerését és köszönetét nyilvánítja a kötelességüket hiven teljesítő Györgydeák Dániel győrsági, Ólé Sándor és társai pápai és celldömölki, Maller Kálmán soproni és sopronkörnyéki, Szabó Aladár devecseri, Győry János ihászi, Kovács József bakonycsernyei hitoktató-lelkészeknek, Kuthi Mária somlóvecsei hitoktató tanítónőnek. Jegyzőkönyvi ki-