A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

— 20 — államhatalom támogassa az egyházat, a felekezeteket valláserkölcsi munkájokban. A xszahad egyház szabad államban« tetszetős elve ma a teljes anarchia felé hajtaná az egyháznak és az állami életnek hajóját egyaránt. Nem szabad egy pillanatra! sem gondolni századokon át megszilárdult jogfejlődésünk gyengítésére, ennek körében például iskoláink könnyelmű feladására, ami ma egyjelentésű volna az öngyilkossággal. Minden erőnkkel rá kell törekednünk, hogy öröklött értékeinket hiánytalanul hagyjuk át a nyomunkba lépő nemzedékre. 2. A mai időknek ez a legnagyobb, s el kell ismerni, hogy nagyon nehéz feladata. Űj alkotások sikere kockázatos. Földmívelőkből álló híveink teljesítőképessége — így mondják — minimumra csökkent. A nyomasztó gazdasági világhelyzet miatt az állam kénytelen mindinkább szűkíteni a kereteket, melyek között az egyházakat eddig segélyezte, úgyannyira, hogy egyházi hitéletünk s iskoláink fenntartásának terhe lassanként egészen híveink áldozatkészségére, erre a mégis csak mélységes lelki forrásra hárul. Hogy aztán, ennek bekövetkezése esetén, miként fogják s egyáltalán képesek lesznek-e egyházközségeink viselni a főiskolai, egyházkormányzati s egyéb közterheket? — azt előre megmondani senki sem tudja. E részben — sajnos — optimistának lenni nem lehet. Épen ezekre tekintettel is egyházunk vezérférfiainak teljes eréllyel kell kimunkálniok, hogy a segélyezésnek legalább mostani mérvében további csökkenés ne legyen. 3. Az egyházlátogatást valamennyi egyházközségünkben magam végeztem. Csak saját egyházközségeimben teljesítette az egész úton társaságomban volt Végh János főjegyző úr. Szives készségéért itt is kifejezem köszönetemet. Midőn az egyházlátor gatás eredményét s ez úton egyházközségeink belső-külső helyzetét a Nt. és Ns. közgyűlés elé terjeszteni óhajtom, szeretnék egy tájképet mutatni fel, mely egy kis erdőt ábrázol, melynek! a földje jó, 42 tölgyszál áll benne, kisebb-nagyobb lombbal, de erős törzsű mind. Meglátszik e tölgyesen, hogy századok viharaival dacolt, büszkén, mindinkább erősödve. Itt-ott látható rajtok egy-egy letört kis ág, a jelen viharának nyomaként. Csak egynek, az erősebbek közül valónak levél nélküli, száraz gaj a teteje, felső ágai is satnyák, mintha törzsében ott volna már a pusztító szú, a korhadás, ami miatt talán hamar, talán még egy ideig haldokolva, de — úgy látszik — kidől.