A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

— 18 — sának veszedelme is, amely sok helyen már bekövetkezett. De épen mivel a tanítói állásokat egyes kis gyülekezetekben már elveszítettük, lehetetlenségnek kell tartanom, hogy ugyanott esetleg a lelkészi állást is feladjuk; ha pedig a jövőre tekintünk és attól félünk, hogy a tanítói fizetést kiegészítő államsegélyek megvonása esetleg még több helyen is bekövetkezhetik, annál inkább is ragaszkodnunk kell, hogy e kis gyülekezetekben a lelkészi állás feltétlenül megmaradjon. Iskoláinkat semmiképen feladnunk nem szabad, ezeket, az egyház veteményes kertjeit, nagy gonddal és hűségesen kell ápolnunk, mert ezekben nevelkednek a jövő palántái, és ha ezek a védbástyáink idegen kezekbe kerülnének, úgy elveszítenénk a jövendőt és örökünkbe idegenek ülnének. Legszentebb kötelességünk ragaszkodni ősi iskoláinkhoz és körömszakadtáig védelmezni azokat minden külső támadás, de minden belső kishitűség ellen is. Változatlanul vallom, hogy olyan anyaegyházaknál, ahol a tanítói fizetést kiegészítő államsegélyt megvonták, a lelkésztanítói állást kell megszervezni, amely intézmény gondolatát évekkel ezelőtt Püspök urunk vetette fel, amely elsősorban az ő buzgólkodása folytán már testet is öltött és amelynek révén kis anyaegyházainkban az államsegély megvonása esetén is biztosítani lehet iskoláink fenntartását. A leányegyházaknál pedig mindent el kell követni, hogy ott, ahol az államsegély megvonatott, a helyi javadalom terhére engedje meg a kultuszkormány az állás betöltését; ez által a tanügy érdeke nem szenved, sőt nyer, hiszen az iskolák fenntartása biztosítva lenne és e mellett az újabb tanítói nemzedék egy részei elhelyezkedést találhatna, főleg a tanítónők, akiknek egyébként is ma igen kevés kilátásunk van arra, hogy állásba juthassanak; A tanítói állásoknak ilyen módon való betöltése eddig is megtörtént ugyan már több helyen, azonban egyelőre csak túrt, de, nem megengedett alapon. Sajnosan kell megállapítanom azt a szomorú tényt, hogy akkor, amidőn mi itt a dunántúli kis gyülekezetekben erőnk teljes megfeszítésével igyekszünk fenntartani iskoláinkat, több nagy alföldi gyülekezet a közel múltban adta fel, vagy készül még feladni ősi iskoláit. Itt ismét mutatkozik annjak bizonysága, ezúttal elég sajnálatos formában, hogy a kicsiny, gyenge, kisebbségi sorsban küzdő egyházak aránylag nagyobb életerőt tudnak felmutatni és erőfeszítést kifejteni, mint a népes, nagy, többségi előnyöket élvező egyházak, mert amazokat megedzette a sors