A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július
— 37 — teljes erővel saját belső megerősödésünket. Meg kell erősíte;nünk hiveinket az igaz keresztyén református hitben, az ősök hitében, amelyhez mindenkor legőszintébb meggyőződéssel ragaszkodtak elődeink, amelyet szent meggyőződéssel vallottak, amelyért mindenre készek voltak, még életüket is készek voltak áldozni azért. Törhetetlen hitbuzgóságra kell nevelnünk őket, tervszerű lankadatlan igaz belső missziót teljesítő léleképítő és egyházépítő munkával; és itt elsősorban a fiatalságra, a jövő nemzedékre kell súlyt fektetnünk, mert ezeké a jövő; ezek révén tudjuk egyházunkat megerősíteni és annak épületét megdönthetetlenné tenni. Ennek a munkának egyaránt kell folyni az iskolában és azon kivül. De természetesen nem szabad megfeledkeznünk az idősebbekről, az egyház működő tagjairól sem, akiket minél szorosabban kell láncolni magunkhoz, egyházunk testéhez elválaszthatatlan kötelékekkel kell füznünk a mi hitünk megdönthetetlen igazságai és a mi református egyházunk nagy és nemes múltja és hagyományai révén. Öntudatos reformátusokat kell nevelnünk egyházunk tagjaiból, akik büszkén vallják magukat mindenkor reformátusnak, akik eltántoríthatatlan hivei legyenek egyházunknak és akik az élet egyetlen vonatkozásában sohasem fognak elfeledkezni arról, hogy ők a legdicsőségesebb múlttal biró, legtisztább magyar nemzeti egyháznak a tagjai, amely egyháznak, amint a múltban olyan dicsőséges szerep jutott osztályrészül nemzetünk történetében, aképen kell, hogy meg legyen a méltó helye a nemzet jelen életében és annak jövendőjében is. És e tekintetben sohasem szünök meg hangoztatni, hogy a múltbeli közös sors és az a helyzet, amelyben ma is közösen, együttesen osztozkodunk a testvér ág. hitv. ev. egyházzal, kell, hogy arra indítson bennünket, hogy a legőszintébb igaz testvéri jó viszonyt tartsuk fenn egymás között és azt a legmelegebben ápoljuk és gondozzuk. A közös balsors a múltban is összehozott bennünket, a közös érdek kell, hogy ma is még szorosabbra kovácsolja a két protestáns egyház; együttműködését, mert egyesült erővel minden nehézséggel jóval könnyebben és sikeresebben tudunk megküzdeni és egyesült munkával sokkal jelentősebb eredményeket tudunk elérni. Ennek a tudata az evangélikus egyház vezetőiben is mindinkább megerősödik és a testvéri együttműködésnek mind több és több igazán örvendetes jelenségét látjuk, amelyeket, bármiben nyilvánulnak is, őszinte igaz örömmel és nemcsak protestáns, de
