A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július
— 14 — zetét, mindent elkövettünk, hogy legalább ezekre nézve alacsonyabb kulcsot állapítsunk meg, mert hiszen az egységes kulcs alapján aránytalanul nagyobb terhet visel egy kis törpe és szegény egyház, mint egy nagyobb és vagyonosabb gyülekezet, amely szintén csak egy lelkészi állást tart fenn, már pedig az osztó igazság elve azt kívánná meg, hogy ahol az anyagi erő kevesebb, ott kevesebb terhet is legyen köteles viselni az egyház. De hasztalan volt minden igyekezetünk, nem vezetett sikerre. Majd a jövtő fogja megmutatni, miképen válik be az új törvény, félő azonban, hogy a nehéz helyzetben levő kis egyházak a megnövekedett terheket még nehezebben fogják elviselhetni; csak az segíthet itt, ha a járulékok fizetését ezek részére megfelélő külön segély kiutalásával tudjuk biztosítaniEgyébként a nyugdíjintézeti törvény életbeléptetésének idejét az általános gazdasági helyzetnek és az egyházközségek és a tagok anyagi helyzetének mérlegelése mellett az egyházkerüle;tek meghallgatása után a konvent fogja megállapítani. Az utolsó napon váratlanul nagy erővel újult fel a vita a kecskeméti jogakadémia kérdésében. A dunamelléki egyházkerületet kivéve, a többiek a fenntartási költségekhez való hozzájárulást egyrészt egyéb súlyos terheik folytán, másrészt mivel jogakadémia fenntartását nem tartják elsőrendű szükségletnek, magukra nézve elviselhetetleneknek tartják. A határozat végre is az lett, hogy a döntés a jogakadémia fenn- vagy fenn nem tartása érdekében halasztassék el. Az 1928. évben összehívott országos zsinat a jelen ülésszakkal be is fejezte törvényhozói munkájának érdemleges részét. Most az egyeztető bizottság munkája fog következni, amely az összes bizottságok elnökeiből és előadóiból fog állni és amelynek feladata, hogy a különböző törvénycikkek egyeztetését végezze el. Folyó év októberében fog összeülni a zsinat ötödik, utolsó ülésszaka, amely kizárólag a törvényjavaslatokharmadik olvasásával fog foglalkozni és amely után már csak a legfelsőbb kormányzói szentesítés marad hátra. A legutóbbi két évben tartott egyházmegyei gyűléseink alkalmával megemlékeztem egyházunk és híveink anyagi helyzetéről, mely bizony nem mutatott örvendetes képet és mely mindinkább kedvezőtlenebbre fordult. Most ismét szólnom kell erről, hiszen a mindennapi élet küzdelmei kényszerítenek erre, melyben mindnyájan benne élünk és bizony szorongó érzéssel