A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

— it hanem őszinte, igaz magyar hazafias érzésből is, mert semmi sem áshatja meg egy nemzet sirját biztosabban, mint a testvérharc és szörnyű lesz annak felelőssége, aki ezzel romlásba elönti nemzetét. Bíznunk kell, hogy a felekezetközi téren itt-ott felmerülő nem kívánatos jelenségek csak átmeneti muló természetűek és hogy a nemzet nagy tömegei távol állanak ettől. Biznunk kell abban, hogy a magyar meg fogja érteni a magyart és hogy a mindnyájunk Megváltója által hirdetett keresztyéni szeretet jegyében félretolva minden széthúzást, együttes békés munkára fog egyesülni a magasabb nemzeti eszmék szolgálatában a nagy nemzeti egység megvalósítására és a minden keresztyén egyház ellensége, a hitetlenség elleni küzdelemre. És ehhez a munkához nekünk, kik mindenkor a nemzeti eszmék, a békesség és megértés zászlóvivői voltunk, segédkezet kell nyújtanunk. A magunk részéről tehát feltétlenül tartózkodnunk kell minden meggondolatlan támadástól, mert ez egyrészt a nemzeti egység ellen irányul, másrészt, mert annak súlya reánk háramlik vissza és becsületes, őszinte magyar jobbunkat mindig készen kell tartanunk az annyira szükséges magyar összefogásra. E tekintetben mintaképünk gyanánt nagyon szeretett és tisztelt Püspök Urunkat tekintsük, aki a felekezetek közötti megértés, türelem, békesség és szeretet legpéldásabb és legtökéletesebb megvalósítója. A felekezetközi életben tapasztalt jelenségek is kell, hogy arra indítsanak bennünket, hogy az ágostai hitvallású evangélikus egyházzal az őszinte, testvéries jó viszonyt gondosan ápoljuk és hogy igyekezzünk ezt mindkét részről minél szorosabbra fűzni és felbonthatatlanná tenni. A két protestáns egyház legszorosabb együttműködésének szükségességéről és a testvéri együttműködés megvalósításának módozatairól néhány évvel ezelőtt készítettem egy kis tanulmányt. Szükségesnek véltem akkor az igaz testvéri viszony megszilárdítása érdekében olyan megegyezés létesítését a két protestáns egyház között, amely a két egyház hivei között a reverzális kérését és adását kizárja, mert éppen a reverzálisok kérdése az, amelyből legtöbb áldatlan ellentét keletkezhetik. Örömmel állapítom meg, hogy az akkor felvetett gondolat lassan megérlelődik, mert a közel múltban éppen az ágostai hitvallású evangélikus egyház részéről vetődött fel ugyanez a javaslat. Reméljük, hogy sikerülni fog e fontos kérdést az akadémikus jellegű értekezések világából kiemelni és 2