A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. július
— 43 — faggyú- és buza-szolgáltatásokat a szokásjog alapján és mert a kanonika vizitáció előtt minden éven szerepeltek, — minden időkre szólóknak tartja, azokat, mint hasznos javakat a takácsi egyházközség elidegeníthetetlen tulajdonának nyilvánítja és nyomatékosan utasítja a presbitériumot, hogy az egyházközség ezen jogának épségben való fennmaradása felett gondosan őrködjék. Ezen határozat a vonatkozó iratok kapcsán az egyházkerületi gyűlésre felterjesztendő. 39. Balogh Dániel csöglei lakos megfellebbezi a csöglei egyház gondnok-választását, amely szerint gondnoknak őt választották meg. Orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy 59 éves, olyan nagyfokú érelmeszesedésben és tüdőtágulásban szenved, amely bajai a közhivatali tisztség betöltésére képtelenné teszik. De miután már két izben fizetett váltságdíjat, így kéri a gondnoki váltságdíj elengedését. Mivel a fellebbezésben felhozott indokok a gondnoki tisztség viselése, illetve a váltságdíj fizetése alól az adott esetben mentességet nem adnak, egyházmegyei közgyűlés a fellebbezést elutasítja s Balogh Dánielt a 300 P váltságdíjnak a csöglei egyházközség pénztárába 1928 szept. l-ig való befizetésére különbeni végrehajtás terhe mellett kötelezi. 40. Esperes előterjesztésére közgyűlés a jövő évi egyházmegyei közgyűlésig terjedő megbízatással időközi bizottságot választ, mely áll elnökségből, Végh János, Győry János, dr. Konkoly Thege Sándor és dr. Adorján Gyula bizottsági tagokból. E bizottság hatásköre kizárólag az országos zsinattól letett sürgős ügyeknek az egyházmegye részéről való elintézésére terjed ki. 41. A főiskola és főgimnázium igazgatóságának azért a szives előzékenységért, mellyel a dísztermet gyűlés tartására átengedni kegyeskedett: a közgyűlés hálás köszönetet mond s ezt úgy a főiskolai, mint a főgimnáziumi igazgatósággal jegyzőkönyvi kivonatban közölni határozza.