A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. július

— 12 — pedig az egyke elleni küzdelem tárgyában munkálatot készítettem, amely a folyó év tavaszán tartott egyházkerületi intéilőbizottsági gyűlés által elfogadtatva, a konventhez lett felterjesztve, amelyben részletesen fejtettem ki az egyke keletkezésének okait és az egyke elleni küzdelem eszközeit és módjait. Nem akarok tehát itt ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni, csupán azt akarom leszögezni, hogy az egyke nem kifejezett és kizárólagos református, illetőleg protestáns betegség, mert ugyanazon körülmények között, ugyanazon előfeltételek fenforgása esete épp úgy meg van a kath. magyar testvéreinknél is, mint a mi egyházunk hivei között. Miként a múltban is voltam bátor hangoztatni, feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a világi elemek egyházi életünkbe minél intenzívebben és minél nagyobb számmal bevonassanak. Szükségesnek tartom ezt egyrészt azért, mert a világi elemeknek, különösen a világi intelligenciának az egyházi életben való közreműködése a lelkészi kar részére rendkívül nagy segítséget jelent, másrészt azért is, mert ez által a világiak, főleg a világi intelligencia érdeklődése egyházi közügyeink iránt általánosabb lesz, az egyházias gondolkodás náluk nagy mértékben megerősödik és ők sokkal erősebben lesznek oda fűzve egyházunkhoz, amire olyan igen nagy szükség van éppen a mai időben. Évekkel ezelőtt még nem mint egyházmegyei gondnok, hanem még mint tanácsbiró voltam bátor az egyházmegyei közgyűlés elé egy indítványt terjeszteni arra nézve, hogy az egyházközségi főgondnoki tisztségek minden gyülekezetben betöltessenek. Ezt az indítványomat nagyon melegen pártolta akkoriban boldogult elődöm, Kulin Sándor egyházmegyei gondnok úr is; az indítvány el is fogadtatott, azóta néhány egyházközség be is töltötte az egyházközségi főgondnoki tisztséget, a gyülekezetek nagyobb része azonban még ma sem hajtotta végre az akkori határozatot. Tisztelettel azzal a kéréssel kell tehát fordulnom az egyházmegye gyülekezeteihez, szíveskedjenek az említett határozatot, ahol az még eddig meg nem történt volna, végrehajtani és az egyházközségi főgondnoki tisztségeket betölteni. Ami az anyagiakat illeti, e téren, sajnos, változatlanul súlyos nehézségekkel küzd református egyházunk. Gyülekezeteink, főleg a kicsiny és szegény gyülekezetek, melyek közé pedig tartoznak a mi dunántúli kerületünk egyházközségei, legnagyobb részben, a mi pápai egyházmegyénk gyülekezetei pedig úgyszólván kivétel nélkül, a legsúlyosabb adóterheket kénytelenek viselni, hogy feltétlenül szükséges egyházi és iskolai kiadásaikat fedezhessék. A különféle államsegélyek még ma is nagyon távol állanak a békebeliektől; az adócsökkentési segély tekintetében ugyan történt valamely javulás, mert az új költségvetés keretében e segély némileg emelkedik; de ez még korántsem elégséges, azért állandóan szorgalmazni kell ennek teljes béke-