A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. május, 1927. július

- 30 — lelkészi kongrua és káplántartási segélyből; tanítaná mint magán­tanulókat a tanköteleseket a kéttornyulaki iskola kötelékében, vé­gezné Nórápon az istenitiszteletet és segítségére lenne a túlterhelt kéttornyulaki lelkésznek a külső szolgálatban s a belmissziói mun­kákban. Szabadjon kérnem e tárgyban a közgyűlés határozatát. Nyugalomba vonulása jelentetett f. évi szept. 1-i határidővel Tóth Kálmán tapolcafői igazgató-tanító úrnak, aki félszázados, leghűségesebb s eredményekben gazdag tanítói, népnevelői pá­lyára tekinthet vissza, s mint egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati tanítóképviselő is teljes hozzáértéssel és odaadással szol­gálta anyaszentegyházunk népoktatási ügyét s mostani tantervünk megalkotója vala. Legjobb kivánataink kisérik őt a megérdemelt nyugalomba. Élvezze a csendes, békés pihenést sokáig ! Nyugdíjaztatását jelenti Barabás Lajos el. isk. igazgató úr, a nagyacsádi egyházközség kántortanítója is, f. évi szept. 1-től. 46 évig állott a népnevelés magasztos ügyének szolgálatában, melyből 44 évet egyházmegyénkben, s ebből 36-ot Nagyacsádon töltött. Egyházias érzületü, egyházunkhoz törhetlen ragaszkodást tanúsító munkás volt ő; a tanítóság egyetemes érdekeiért buzgól­kodók között a harcos küzdők sorába tartozott; érdemes reá, hogy élete hátralevő részét — óhajunk szerint — zavartalan békesség­ben, igen szép családjában való nemes gyönyörködésben tölt­hesse. Lássa is meg fiainak fiait s bővölködjék az isteni kegye­lem sokasulásában még sokáig 1 IX. Segélyek. Tanítói nyugdíjjárulék-segélyt és pedig 120— 120 aranykoronát kapott Somlóvecse, Nóráp, Padrag, Borsosgyőr, Nagyacsád, Pápakovácsi. — Államsegélyből Sopron 2 millió ko­ronát. — Kulin-alapból Kiss Zoltán 300.000, Császár Károly pap­növ. 200.000 K-t. — Iskolaépítési államsegélyt: Tápszentmiklós 150 millió segélyt, 50 millió kölcsönt; Bakonyszentkirály 140 milliót és 40 millió építési kölcsönt; Mezőörs 12.000 P építési segélyt. — Táp 200 P, Tápszentmiklós 200 P, Dudar 400 P templomjavitási egyszersmindenkori államsegélyt. — Takácsi és Kéttornyulak taneszközöket kaptak a vallásügyi miniszter úrtól. Az áprilisi kerületi intézőbizottság által megszavazott gyorssegély­ből Győrszemere 200 P, Nagyacsád 190 P segélyben részesült, amaz kamatra, ez lelkészlaktetőzet javítására.

Next

/
Thumbnails
Contents