A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. május, 1927. július

— 27 ­delmét, jogkörét e püspöki lelkészség szervezése nem érinti. — E lelkészi állás szervezése annak idején az egyházmegye és egy­házkerület elnöksége által megerősíttetett; mégis — tekintettel az egyházi törvény I. cikk 15. §. bekezdésére és e) pontjára, s ugyan­azon cikk 56. §. k) pontjára, — kérem e püspöklelkészi állás szervezésének a közgyűlés által való utólagos jóváhagyását és megerősítését. IV. Padragi egyházközségünk tagjai református olvasókört alakítottak, 13 és fél millió K-ért fundust vettek, arra diszes épü­letet emeltek közadakozásból. Felavatása egyházmegyei gondnok urunk jelenlétében f. évi junius 12-én történt nagy ünnepélyes­séggel. Gyönyörű jelensége a református öntudatnak és összetar­tásnak, mely felett elismerésünket kell kifejezni. V. Az áldozatkészség — Istennek hála — több egyház­községünkben igen szépen megnyilatkozott. — Tósok egy, Ajka két, Egeralja egy értékes nagy harangot szerzett elrequirált ha­rangja helyett. Részint elődöm, részint általam ünnepélyesen fel­szenteltettek. — Dáka templomát nagyobb mérvben renováltatta 70 millió K költséggel, melyből 30 milliót ki is fizetett. Győry János t.-biró szentelte fel. — Győrszemere megfelelő tanítói lakást építtetett 70 milliós költséggel, melynek 1/ B-ét ki is fizette. — Péren a tanító úr buzgólkodásából 400 pengő értékű iskolai har­mónium szereztetett s a tanítói lakás 10 millió költséggel új cseréptetőt kapott. — A dudari iskolának dr. Rimaszombathy Imre zirci ügyvéd úr, buzgó hitsorsosunk ajándékozott 280 pengő ér­tékben harmóniumot. — Kéttornyulak 320 P költséggel iskola­padokat készíttetett s nőegylete megünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. — Tápon Pőcze Pál és Borbély Éva keresztelő-medencére 192 P-t, Rózsa Pál és Sáhó Zsófia úrasztali terítőre 96 P-t, többen egy templomi ablakra 35 P-t, a Hangya­szövetkezet 240 P-t, özv. Rúzsa Pálné egy magyar hold földet adományozott. — Nagypiriten a nemes közbirtokosság 6,304.000 K adománnyal mutatta meg áldozatkészségét. VI. Változások a lelkészi karban, a) Vikár Vince tapolca­föi nyugalomba vonuló lelkész 1926 szept. 29-én távozott végleg állásából; az egyházközség nagy egyetértéssel Barabás Árpád oki. lelkészt választotta meg meghívás útján, aki hivatalába u. a. év dec. 5-én be is iktattatott. — b) A pápai egyházközség újonnan szervezett püspöki lelkészi állására nagy lelkesedéssel hívta és

Next

/
Thumbnails
Contents