A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925. szeptember

- 11 — intézmények fenntartásának lehetővé tételére is. Semmiesetre sem lehet nemzeti érdek, hogy az iskolák számának apadásával, a falusi népnek egy része iskola nélkül maradjon, vagy ahol esetleg másfelekezetü iskola van, lelkész azonban helyben nincs, a hitoktatás lehetetlenné váljék, mert ez a valláserkölcsi élet fejlődését elő nem segítheti. Jól tudjuk azonban, hogy mily súlyos helyzetben van a magyar állam is anyagilag Trianon óta, nem várhatunk tehát mindent az államtól, sőt nem várhatunk tőle annyit sem, mint várhattunk volna a szerencsétlen béke nélkül. A lehetőség szerint elérhető állami segítség mellett, kell tehát, hogy legnagyobb részben saját erőnkből állítsuk elő az egyházunk fenntartásához szükséges eszközöket. De nem is volna kívánatos, hogy teljesen az állam kegyeiből éljünk, hanem azért is saját erőnkre kell elsősorban támaszkodnunk, hogy függetlenségünket mindenképen megóvhassuk. Ha a minket megillető állami hozzájárulást sikerül is fokozni, akkor is el kell készülnünk rá, hogy tekintélyes anyagi terheket fognak viselni egyházunk tagjai. Itt az egyházi terhek viselése, az egyházi adózás terén, szerény véleményem szerint, állnak fent olyan visszásságok, amelyeknek megszüntetése nagyon kívánatos volna és amelyek megszüntetésére törekednünk kell. Itt van a személyi adó, mely az egyházközségek egy részénél még ma is erősen dominál és amelyet, mint fejadót, feltétlenül megszüntetendőnek tartok és helyette a vagyon-, illetőleg jövedelem utáni adónak az egész vonalon leendő behozatalát tartom szükségesnek, mert lehetetlennek kell tartanom, hogy a szegény, vagyontalan ember aránylag többet, tehetségén felül fizessen, mig egy vagyonosabb ahhoz képest aránylag kevesebbet. Ezen könnyebb volna segíteni. Van azonban egy másik sokkal nagyobb és kirívóbb visszásság, az a nagy eltérés, amely az egyes egyházközségek adókulcsa közt fennáll. Vannak egyházak, különösen az alföldi nagy egyházak, ahol alig van, sőt némely gyülekezetnél nincs is egyáltalában egyházi adó. Ezzel szemben a kicsiny gyülekezetek, főleg a dunántúli kis falusi egyházak, mint aminőkből éppen a mi pápai egyházmegyénk is áll, továbbá a vagyonnal nem rendelkező városi gyülekezetek agyon vannak terhelve adóval és pedig aránylag annál súlyosabban, minél kisebbek és gyengébbek. Nézetem szerint az volna a helyes megoldás, ha be lehetne hozni az egyetemes egyházi adózást, ha az ország összes református