A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925. július

— 1 — nek kielégítését, hogy a római katholikus egyház állami eredetű fekvő javaiból ma is tudja fedezni közszükségeit; nekünk ilyen természetű javaink nem lévén: az egyenlő elbánás megköveteli, hogy készpénzben segítsen rajtunk az állam. A törvényben kimondott tökéletes egyenlőség és viszonosság különben csak üres, semmit se érő ígéret. Ami nekünk a törvények alapján meg volt adva, azt éppen úgy nem szabad elvenni, vagy elvonni tőlünk, mint ahogy a közvélemény szerint nem szabad elvenni a római katholikus egyház kezén levő állami eredetű javakat. Igaz-e, vagy se ?! Nem szabad hát elvonni lelkészeinktől a korpótlékot, gyülekezeteinktől az adósegélyt, iskoláinktól a nekik eddig nyújtott segélyeket! Legyünk önérzetesek és álszeméremből ne engedjük sínylődni, vagy éppen tönkremenni intézményeinket! II. Felekezetközi viszonyaink legalább is nem megnyugtatók. A magas klérus nyilatkozatai a legnagyobb türelmet, békeszeretetet és testvériséget ajánlják és szolgálják. De az alsó papság egyes tagjainál, kivált a fiatalabbaknál ijesztő türelmetlenséget, a testvériséget semmibe se vevő, bántó fölényességet, gőgöt, egy régi gyászos korszak lelkének fölébredését észleljük és tapasztaljuk. Ennek csak az lehet a magyarázata, hogy a magas klérus tagjai még más légkörben növekedtek föl, mint amilyenben felnő pár évtized óta az alsó papság. Akkor még a jezsuiták nem hatalmasodtak úgy el, mint ma s így nem tudlak úgy ránehezedni a közéletre, mint ma. A jezsuiták előretörése aggasztó; igen könynyen felboríthatja a hitfelekezetek között eddig nagy gonddal őrzött és megőrzött békességet. Itt volna már az ideje annak, hogy erre a közelgő veszedelemre egyházkerületünk és egyetemes konventünk is rámutasson. III. Egyházlátogatás. Nem rajtam mult, hogy az egyházlátogatást nem úgy végeztem, mint az elmúlt évben; t. i. úgy, hogy minden gyülekezetben egy egész napot töltöttem volna és istenitiszteletre, meg vallásos estére az egész gyülekezetet összehívtuk volna. Én ugyanis már január 9-én összeállítottam az egyházlátogatás utrendjét; szerettem volna, ha aszerint haladva, még a szomszédos lelkészeket is bevontam volna a látogatásba és azok is szerepeltek volna felolvasással, szabadelőadással, szavalattal, prédikációval és gyűjtöttünk volna a Kálvineumra. Azonban olyan véleményről is volt tudomásom, hogy az ilyen módon tartott látogatás egyrészről terhes és költséges a lelkészeknek már csak a