A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. június

— 5 ­Somlóvecsén 1916 szept. 17-én egyhangú szavazással megválasztották tanítóul Kemény Lajos nyugalmazott, volt adorjánházai tanító urat. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter úr azonban nem teljesítette reaktiválása iránti kérelmét; az ellen azonban nincs kifogása, hogy a háború ideje alatt helyettestanítói állást vállaljon. így aztán Kemény úr az állami fizetéskiegészítést nem kapja meg; de nyugdíját élvezi; valamint az egyháztól a díj levél szerint járó fizetést és a lakást is. Azonban csak helyettesnek tekintendő. Ke­mény Lajos urat arról, hogy rendes tanítóvá addig meg nem választható, amig ezt a minisztérium meg nem engedi, a királyi tanfelügyelő szóbelileg felvilágosította. Szerecsenyhen tanítói állásáról lemondott Cseke Dezső tanító úr; elment a mezőföldi egyházmegyébe. Pályázatot hirdettünk szept. 20. határidővel; nem pályázott senki. Ekkor ajánlottam Nagy Ferenc erdélyi menekült lelkészt. Kész­séggel el is fogadta volna a gyülekezet. De a lelkész urat nyájához rendelte felsőbbsége; nem mehetett hát Szere­csenybe. Nov. elején állami menekült tanítónak oda rende­lését kértük. A minisztérium Papp Ilona református vallású tanítónőt küldte oda. Mig vissza nem rendelték rendes állomására, addig ő működött az iskolában. Cseke Dezső úr igen hűségesen forgolódott tisztében. Aldáskivánataink­kal bocsátjuk el! Ny arádon Csert i József II. tanító lemondott állásáról. Elbocsátottam. Isten áldása legyen életén, működésén. Helyét nem töltötte be a gyülekezet. Az összes növendékekeket Kovács Miklós úr tanította. » Kéttornyú lakon Ady Teréz volt alkalmazva ideiglenes tanítóul. Januárban beteggé lett. Ezóta a lelkész úr tanított, mert kisegítőt kapni nem lehetett. Ady Terézt néhány heti betegség után elragadta a halál. Őszintén sajnáljuk a fiatal, jómunkás, szép reményekre jogosító tanerőt. Takácsin is megüresedett a tanítói állás; l árady Jenő urat, aki katonai szolgálata alatt megrokkant, nyugdíjazta a minisztérium. Részvéttel bocsátjuk el. Vajha visszanyer­hetné egészségét, munkaerejét!

Next

/
Thumbnails
Contents