A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. június

- 2 — I. Változás a királyi trónon. Legközelebbi közgyűlésünk óta változás történt hazánk trónján. I. Ferencz József király megtért őseihez. Igen nehéz viszonyok közt nagy lelki erővel töltötte be uralkodói tisztét. Sokszor volt alkalma arra, hogy a legszebb győzelmet kivivja: az önmagát meggyőzés dia­dalát. Nekünk reformátusoknak mélységes okunk van hálával emlegetni nevét. A vallásügyben 1868-ban hozott törvények (XLVIII. és LIII. t.-c.), majd az 1848. évi XX. t.-cikkben lefektetett elveknek mindegyre teljesedő megvalósításai, gyülekezeteinknek, tanárainknak, tanítóinknak, lelkészeink­nek, özvegy-árva gyámintézetünknek fokozódó segélyezése, közigazgatási költségeinknek fedezése mind, mind atyai jó­indulatára, méltányosságra törekvő igazságérzetére vallanak. Midőn ezt mint tényt, megállapítjuk jegyzőkönyvünkben, emléket állítunk a jó öreg királynak, kinek nevét időtlen időkig áldva emlegetjük. Az új király, IV. Károly 1916 dec. 30-án koronáztatta meg magát Budapesten. Abban az igaz magyar szeretetben és lelkesedésben, mellyel nemzetünk őt úgy a trónfoglalást jelentő kiáltványa kiadásakor, mint megkoronázása alkal­mával fogadta, ott volt a mi osztatlan szeretetünk ós lelke­sedésünk is; ott volt az a hő óhajunk, hogy a kegyelem Istene tegye áldottá életét és uralkodását családjára és népeire egyaránt. El bennünk az édes reménység, hogy nemzetünk jogainak és szabadságának és különösképen a mi egyetemes magyar református egyházunk jogainak és szabadságának is hű őre és biztosítója leszen felkent személye. Alattvalói hódolattal üdvözöljük új királyunkat ós a felséges királynét ez alkalommal is, Isten gazdag áldását kivánva rájuk. II. Gyászesetek. Egyházmegyénket közelebbről érintették a következő gyászesetek: Elhunyt egészen váratlanul egyházmegyénk legidősebb tanácsbirója ós volt ügyésze: Baranyay Zsigmond úr is 1917 április 19-én. Nehéz lesz megszoknunk, hogy közgyűlésein­ken nélkülöznünk kell őt, aki odaadással szolgálta egy­házunk ügyeit és a bonyolult kérdéseket nem annyira a

Next

/
Thumbnails
Contents