A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. június

— 5 — hogy temetésén nem jelenhettünk meg testületileg, töme­gesen. Ennek rajtunk kiviil álló körülmény volt az oka. Nevezetesen az, hogy maga a család is igen későn nyer­hetett értesülést arról, hogy mikor mehet végbe a temetés Pápán; az elhalálozás ugyanis Budapesten történt. Mivel a gyászoló család maga tudta legjobban ezt az okot, nem is érzett semmi kedvetlenséget a miatt, hogy a lelkészek közül csak néhányan vettünk részt a temetésen, ami különben a kiváló halotthoz illő dísszel és nagy rész­véttel ment végbe. A ravatal a gyülekezet templomában volt felállítva, ahol a temetési szertartást én végeztem; a sirnál meg Jakab Áron tanácsbiró úr búcsúzott el kedves halottunktól. A koporsóra koszorút tetettem ezzel a felirat­tal : Szeretett gondnokának a pápai egyházmegye. Gyász­jelentést is adtam ki egyházmegyénk nevében és szétküld­tem minden illetékes helyre egyházmegyénk határán kivül is. Elhunyt gondnokunk fiatal korától kezdve hűséges tisztviselője volt egyházmegyénknek. 1902-ben, mikor Baráth Ferenc úr lemondott az egyházmegyei gondnoki tisztről, 0 következett helyetteséül, mint legidősebb tanácsbiró. 1903­ban az általános tisztújítás alkalmával egy szavazat híján valamennyi szavazattal ()t választotta gondnokául egyház­megyénk. E tisztet nagy odaadással viselte haláláig. Nem szükséges, hogy aprólékos részletességgel leirjam munkás­ságát, hisz közvetlen közelről ismertük mindnyájan. Tudjuk, hogy széles látókörű, erős jogi érzékkel biró, tapintatos férfiú volt. Szinte meghatóan érdeklődött minden nagyobb szabású terv iránt, ami a jövő megalapozására és biztosí­tására, fejlődésére irányúit, itt visszaidézzük emlékezetünkbe azt az időt, amikor a komáromiak el akarták vinni a fő­iskolát Komáromba; amikor néhány messzelátó férfi egy egyszerű leányinternátussal megvetette az alapját a mai hatalmas leánynevelő-intézetnek ; amikor ugyancsak sarokra kellett állani a leánynevelő-intézettel szomszédos teleknek megszerzésére: mindenkor ott látjuk Barthalos Istvánt az első sorban küzdeni, csüggedést, lankadást nem ismerve. Igazán és szívből tudott örülni minden előhaladásnak, min-

Next

/
Thumbnails
Contents