A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. június

— 5 — hogy temetésén nem jelenhettünk meg testületileg, tömegesen. Ennek rajtunk kiviil álló körülmény volt az oka. Nevezetesen az, hogy maga a család is igen későn nyerhetett értesülést arról, hogy mikor mehet végbe a temetés Pápán; az elhalálozás ugyanis Budapesten történt. Mivel a gyászoló család maga tudta legjobban ezt az okot, nem is érzett semmi kedvetlenséget a miatt, hogy a lelkészek közül csak néhányan vettünk részt a temetésen, ami különben a kiváló halotthoz illő dísszel és nagy részvéttel ment végbe. A ravatal a gyülekezet templomában volt felállítva, ahol a temetési szertartást én végeztem; a sirnál meg Jakab Áron tanácsbiró úr búcsúzott el kedves halottunktól. A koporsóra koszorút tetettem ezzel a felirattal : Szeretett gondnokának a pápai egyházmegye. Gyászjelentést is adtam ki egyházmegyénk nevében és szétküldtem minden illetékes helyre egyházmegyénk határán kivül is. Elhunyt gondnokunk fiatal korától kezdve hűséges tisztviselője volt egyházmegyénknek. 1902-ben, mikor Baráth Ferenc úr lemondott az egyházmegyei gondnoki tisztről, 0 következett helyetteséül, mint legidősebb tanácsbiró. 1903ban az általános tisztújítás alkalmával egy szavazat híján valamennyi szavazattal ()t választotta gondnokául egyházmegyénk. E tisztet nagy odaadással viselte haláláig. Nem szükséges, hogy aprólékos részletességgel leirjam munkásságát, hisz közvetlen közelről ismertük mindnyájan. Tudjuk, hogy széles látókörű, erős jogi érzékkel biró, tapintatos férfiú volt. Szinte meghatóan érdeklődött minden nagyobb szabású terv iránt, ami a jövő megalapozására és biztosítására, fejlődésére irányúit, itt visszaidézzük emlékezetünkbe azt az időt, amikor a komáromiak el akarták vinni a főiskolát Komáromba; amikor néhány messzelátó férfi egy egyszerű leányinternátussal megvetette az alapját a mai hatalmas leánynevelő-intézetnek ; amikor ugyancsak sarokra kellett állani a leánynevelő-intézettel szomszédos teleknek megszerzésére: mindenkor ott látjuk Barthalos Istvánt az első sorban küzdeni, csüggedést, lankadást nem ismerve. Igazán és szívből tudott örülni minden előhaladásnak, min-