A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. szeptember

- 4 — Már kezdetben, mikor még kietlen és puszta vala a föld és sötétség vala a mélységnek szinén, a Te lelked ott lebeg vala a vizek felett. A te bölcsességed választá el a világosságot a sötétségtől; az emelte ki a száraz földet a tengerek mélységéből; az teremtett rendet égen és földön. Ah, mintha feltámadt volna az ős idők zűrzavara; mintha a sötétség diadalt vett volna a világosság felett; mintha az értelmet és emberiességet kiölte volna esztelen irigység, olyan felfordult, olyan értelmetlen és embertelen ez a mi világunk most. Uram, ha felindulsz haragodban, reszket a föld, az egek oszlopai megrendülnek, felriad a tenger (Jer. X:10; Jób XXVI: 11—12.); a száguldó orkán tör, zúz; kitép százados fákat, leszakgat mohos sziklákat; vészterhes felhőkből villog és csattog a futó tűz; megnyilik a föld, öblös szája elnyel viruló vidékeket. Bizony rettenetes a te haragod. Oh, de Te szent és igaz vagy Uram ; a te haragod méltó az égre kiáltó bűnök ellen — és mégis csak egy pillantásig rejted el orcádat busulásod felbuzdulásában előlünk, aztán irgalmassággal könyörülsz népeden. (Ezs. 54:8.) Neked hatalmad van ölni és van hatalmad eleveníteni. A pusztulás nyomát fénnyel, a virulás gazdagságával hinti be kegyelmed. Ah, de mi lesz ezzel a viharral, ami már egy hosszú esztendőnél tovább dúl-fúl; szüntelen, mohón tépi, szakgatja a duzzadó ifjú élet drága virágait; clSScl ci tömegsírokat; kétségekkel marcangolja, a halál bizonyosságával összetöri apák, anyák, hitvesek, gyermekek szivét; halomra dönti, hamuvá égeti a szorgalom és tudás, a jó izlés és a költői emelkedettség remekműveit; meggyalázza a keresztyén nevet a pogány világ előtt. Alkotások, mikben megdicsőült az emberi szellem teremtő ereje; intézmények, miket a műveltség, a lelki nemesbülés, a testvériesülés, a Te országod terjedése érdekéből századok lelki nemességének tömörítésével, buzgósága acélozásával, egy jobb jövőbe vetett hit és reménység vitorláinak duzzadásával életre hivott, — megsemmisülnek, eltűnnek, mint pehely a vihar forgatagában; romokban hevernek,