A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 41 — korúak nincsenek, a fizetés 1000 korona és a stóla. Már e határozat szerint is azon helyeken, ahol ellátást (élelmezést, tisztogatást, fűtést, világítást) nem kapnak a helyettesek, ezek kárpótlásául 800 korona van megállapítva. Amiből B6'66 korona esik egy hónapra. Ma már azonban még eny­nyiért se kaphatnak a legtöbb helyen ellátást. Éppen ezért szükségessé vált, hogy a helyettes-lelkészek dija a meg­változott viszonyoknak megfelelően megállapíttassék. A közgyűlés a helyettes-lelkészek teljes ellátá­sára havonként 100 koronát állapít meg, ezenfelül kapják az évi 500 korona fizetést. 36. Az egyetemes konvent felhívása folytán közgyűlésünk a pápai egyházmegyében állandó káplántartó helyül elsősorban Sopront, Kéttornyú­lakot és a mindenkori tanügyi elnök egyházát, másodsorban az egyházmegyei főjegyző, Nagypirit, Győrszemere, Adorjánháza és Pázmándfalu lelkészi állásait jelöli ki. 37. A nem református jellegű középiskolába járó ref. növendékek vallásoktatásának intenzivebbé tétele végett a ft. egyházkerület felhívására kimondja közgyűlésünk, hogy a magunk em­bere, a magunk által irt tankönyvekből teljesítse a vallásoktatást. 38. Az egyházkerületi közgyűlésnek 1913/187. sz. ha­tározatával az egyházmegyékre a stóla rendezése ügyében letett javaslata tárgy altatván, közgyűlésünk a kerületi javaslatot teljes egészé­ben elfogadja. 39. Az anyakönyvi kiadványok megváltása tárgyában kimondja közgyűlésünk, hogy az Esperes úr kérjen más egyházmegyékből erre nézve tájékoztatást s körlevélben hivja fel a lelkészeket az adatok mikénti bevallására. 30. Esperes úr bemutatja az 1913. év tavaszán a szeretet­házra begyült összegről szóló elszámolását. Jóváhagyólag tudomásul vétetik.

Next

/
Thumbnails
Contents