A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július
- 56 — Balla Endre csetényi lelkészt, ki a megbízatást készséggel vállalja, hogy szerezze be Veszprém, Vas, Zala, Sopron, Moson, Győr megyék népszámlálási adatait. Ezek alapján ossza be az egyes anyaegyházakhoz a szórványokat, tanyákat, pusztákat, politikai községeket stb. — még ha nem volna is ott ez idő szerint ref. vallású s küldje meg az illető lelkésznek, aki köteles a beosztásra vonatkozó véleményét vele 8 nap alatt közölni. A helyi lelkész véleményének meghallgatása után az összesítés a jövő egyházmegyei gyűlés elé terjesztendő. A népszámlálási adatok beszerzésének költségeit az egyházmegyei pénztár fedezi. 7. Seregély Béla adászteveli lelkész ismerteti a kerületi főjegyző úr által a lelkészi hivatalokhoz megküldött ifjúsági egyesületi alapszabály tervezetet. Az értekezlet az ifjúsági egyesületi alapszabály tervezetet ebben az alakban elfogadhatónak nem tartja, mivel a 2. §. a kálvinista szellem ápolását és erősítését, — általában pedig a lelkész működését és felügyeletét kizárja az egyesület kebeléből. Holott a mi — főként falusi — gyülekezeteinkben az adott viszonyok között a kálvinista öntudat ápolása s a lelkész legfelsőbb felügyelete nélkül helyes irányban működő egyesület alig létesíthető. Mivel pedig az értekezlet az ifjúsági egyesületek felállítását határozottan óhajtja, sőt szükségesnek tartja úgy édes hazánk, mint egyházunk jövendőjére nézve: kéri az egyházmegyei közgyűlést, keresse meg az egyházker. közgyűlést, hogy intézkedjék új, hazafias és egyházi szellemű ifjúsági egyesületi alapszabályok elkészítését illetőleg, és azt a legrövidebb idő alatt bocsássa közkézre : 8. Balla Dezső kupi lelkész meggyőző érvekkel igazolván, hogy az egyházi belhivatalnokok dijleveleinek pénzértékre való átváltoztatása ez idő szerint éppen nem kívánatos, az értekezlet a következő indítványt terjeszti az egyházmegyei közgyűlés elé. Mivel az egyházi hivatalnokok dijleveleinek átváltoztatása a hivatalnokokra csak káros lehet; mivel továbbá a lelkészek remélt fizetésjavítását is veszedelmesen megzavarná ; végül mivel a mai dijleveleinkben lévő termé-