A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

— 54 -i 1. Nagytiszt. Kis József elnök úr kifejezést adva azon óhajá­nak, hogy a lelkészi testület tekintélyének megóvása szempontjá­ból is minden egyes lelkész, mint erkölcsi példakép tündököljék mindenek előtt, hogy mások is lássák a világosságot és dicsőítsék a mennyei Atyát: az egyesület megjelent tagjait szívből üdvözli, azokat komoly erkölcsi munkára serkenti s az értekezletet meg­nyitja. 2. Egyesületünk őszinte örömét nyilvánítja afelett, hogy a tiszántúli egyházkerület főtiszt, dr. Baltazár Dezső urat, az orszá­gos ref. lelkész-egyesület lángbuzgalmu, fáradhatatlan munkásságu elnökét püspökké választotta s ez alkalomból őt a legmelegebben üdvözli. 3. Balla Endre csetényi lelkész előadást tart a baptisták ter­jeszkedéséről, sikerük okairól s a velük szemben való védelem fegyvereiről. Az értekezlet felkéri Balla Endre urat, hogy előadá­sának tárgyát, amelyre nézve annyi tapasztalattal rendel­kezik, — a tőle megszokott körültekintéssel, alapossággal dolgozza fel s azt a Dunántúli Protestáns Lapban tegye közzé, ebből külön-lenyomat készítését is engedje meg, melynek költségeire az egyesület minden egyes tagja 2 koronát felajánl. A többi költséget az egyházmegyei pénz­tár fedezi, illetve előlegezi. A tiszta jövedelem Balla Endre urat illeti meg. 4. Jakab Áron nagypiriti lelkész a közigazgatási legfelsőbb bíróság felállításának szükségességét megindokolván, az értekezlet ide vonatkozólag a dr. Szakács-féle ter­vezetet alapjában elfogadja s kéri az országos ref. lelkész­egyesületet, hogy e tárgyat tartsa napirenden és a maga hatáskörében a legközelebb tartandó zsinatra készítse elő. 5. Kelemen Zsigmond homokbödögei lelkész ismerteti azokat a károsodásokat, melyek az ingyenes népoktatásról szóló 1908. évi 46. t.-c. végrehajtása miatt úgy a tanítókat, mint a gyülekezeteket érték, melynek alapján az értekezlet kéri az egyházmegyei közgyűlést, tegyen felterjesztést az egyházker. közgyűlésre, hogy az a leg­alkalmasabb módon hasson oda a minisztériumnál, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents