A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. július

— 11 — inkább, mivel erre már az 1906. évi jkv. 4. p. a. is figyelmeztetve lett. A f. évi egyházlátogatás, a jelen volt elöljárókkal együtt ismét ki nem elégítönek találta a tanítás eredményét. Az elöljáróság kérte az egyházlátogatást, hogy a tanítót szigorúan utasítsa kötelessége teljesítésére. E kérelmen épen nem lehet csodálkozni annak, aki nemcsak a tanítás silány eredményét ismeri, de azt is tudja, hogy a mintegy 25 tanköteles gyermekből 8 jár másvallásu iskolába; olyan iskolába, ahol a gyermekek száma 100 körül van. Épen e miatt a gyülekezet elöljárói komolyan félnek attól, hogy lassan-lassan végleg megsemmisül a ref. gyülekezet. Magam is már évek óta komolynak tartván a bajt, fölhívtam a tanügyi bizottsági elnök urat, hogy két tanítót maga mellé vévén, látogassa meg és vizsgálja meg tüzetesen ezt az iskolát. Meg is látogatta május 18-án Biró László körlelkész és Dezső Lajos noszlopi tanító társaságában. Jelentésében a többek közt azt irja: „Az L, IL, III. osztályokban a beszédértelem gyakorlatok fogyatékosan vezettettek; olvasás, ima, ének, számtanban gyenge gyakorlottságot tanúsítottak. Számtan csak a magasabb osztályokban kielégítő; ezekben az olvasás is folyékonyabb, de az értelmi hangsúlyozás hiányzik. Nyelvtanból a beszédrészeket ismerik, de mondattanilag elemezni kevésbbé tudnak. A nagyobbb (nyilván: felsőbb) osztályok a tanított énekek szövegét tudják, de dallamát önállóan énekelni csak egyét is nem tudják. Az illető osztályokban az illemszabályok nem taníttattak ... A tantervben előirt tantárgyak közül több részben, vagy egészben nem is taníttatott" . . . Nyilvánvaló, hogy ennek a vizsgálatnak eredménye megerősíti az én tapasztalataimat. Ezért megint csak az a kötelességem, hogy fölhívjam a közgyűlés figyelmét az ajkai iskolára. Az egyházmegyei közgyűlés elrendeli, hogy Hetessy Dánielt az egyházmegyei elnökség az E. T. V. t.-c. 39. §-a szerint intésben, mint rendbüntetésben részesítse. Padragon is baj. van. E bajt röviden talán így jellemezhetném legtalálóbban: a lelkész nem az eklézsiának él. Egészen elzárkózik a hívektől. Nemcsak hogy ö nem igyekszik keresni az érintkezést velük, de ha a hivek keresik öt, akkor is csak nehezen juthatnak be hozzá, vagy be se juthatnak, hanem csak az ablakon át beszélhetnek vele. Ezt panaszként említették az elöljárók. Baj az is, hogy