A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. június
- 73 — aránytalan visszatartást kerüljék és úgy tanítsanak, hogy arra szükség ne legyen. 5. A körlelkészek és körtanítók utasíttassanak, hogy iskolavizsgálataik alkalmával az olyan fiók- és szórvány-egyházakat is, mint Ságh, Sikátor, Varsány és a többi, hol ref. iskolakötelesek nagyobb számmal vannak, látogassák meg. A ref. iskolaköteleseket vegyék számba, iskoláztatásukról szerezzenek meggyőződést és arról tegyenek jelentést. Az igazolt fuvardíj az egyházmegyei pénztárból fizettessék. Az esetleges kellemetlenségek elkerülése végett, a más vallású illetékes lelkészek és tanítók, esperes vagy ennek megbízásából a tanügyi bizottság elnöke által értesíttessenek, hogy az ily látogatás egyházhatósági utasításból történik. 6. Az országos törvények és az új tanterv sok tanszer beszerzésére kötelez. Az iskolaszékek elnökei esperes vagy ennek megbízásából a tanügyi bizottság elnöke által szólíttassanak fel, hogy tanszerekért az államnál kérvényezni el ne mulasszák, azoknak beszerzéséről idején gondoskodjanak. 7. Mivel Pápán 323 iskolaköteles van és csak 3 tanító, ha csak a feljárók számát tekintjük is, az egyházmegyében Pápán vannak a tanítók legnagyobb mértékben túlterhelve, az egyik 89, a másik 101 iskolakötelessel. A bizottság kötelességet vél teljesíteni, amidőn kéri az egyházmegyei közgyűlést, hogy ez szólítsa fel a pápai ref. egyház presbitériumát, hogy 2 új tanterem építése és 2 új tanító beállításáról sürgősen intézkedjék. A sürgős intézkedés az egyház érdeke, mert most még a 323 iskolaköteles elég indok az államsegély elnyerésére, de az 1907. évi 27. t.-c. szerint az állam az 1910. év után szervezett iskolák, illetve tanítók fizetéséhez nem ad segélyt. 8. Működő tanítók ellen felmerült ügyekben, a tanügyi bizottság, sürgősség esetén a bizottság elnökének, a körlelkészi vizsgálatok eredményéből vett jelentése és véleménye az esperesi hivatal által bekérendő. 9. Elnök az új „Rendtartást"-t röviden ismerteti s ajánlatára a bizottság azt általánosságban egyhangúlag elfogadja. A részletes tárgyalásnál a következő módosítások elfogadását ajánlja a bizottság: 1. A 27. §-ból a „magán" szó mint értelemzavaró elhagyandó. 2. A 48. §. a) pontja utolsó bekezdése elé teendő: „az 1893.