A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július
- 32 — maradt hátralékban, szintén látható és könnyen áttekinthető az általunk használt zárszámadási ivek „hátralék" rovataiból. — Ugyanez áll a kiadási hátralékokra, illetve a kifizetetlen összegekre nézve is. Azt, hogy minden gyülekezetben adófökönyv vezettessék, feltétlenül szükségesnek tartjuk és pedig azért, mert az egyes gyülekezeti tagoknál kint levő egyházi adóhátralékok, továbbá a haszonbér- és kamathátralékok csakis igy ellenőrizhetők kellőképen. A legtöbb gyülekezetben máig is meglevő azon szokás, hogy a pénztári naplóba csak a bevételek főösszegei vezettetnek be s az egyes adófizetők, adósok és haszonbérlök által fizetendő kövelések és hátralékok csak a gondnoknak évről-évre kiadott kimutatásokban tartatnak nyilván, nem megbízható, mert sokszor megtörténik, hogy ezen kimutatások elvesznek s ekkor előállhatnak a legnagyobb zavarok. Szükségesnek tartom tehát, hogy minden gyülekezetben adófökönyv vezettessék s ez adófökönyvbe minden adófizető, adós, haszonbérlő és hátralékos neve felvétessék és ott ne csak a pénzbeli fizetések, hanem a gabona mennyisége, azután annak pénzértéke, úgyszintén a szolgálmányok értéke is ki legyen mutatva. — Az előző évi, már felülvizsgált és jóváhagyott zárszámadás beküldését szintén feleslegesnek tartom, mert ezt is pótolja a szigorú pontossággal készítendő költségvetés. A vagyon-leltár beküldését csak azon gyülekezet részéről tartom szükségesnek, ahol gyümölcsöző tőkék vannak, ami az ezen tőkék és kamatainak kezeléséről készített zárszámadással és a tőkék elhelyezéséről készített kimutatással kapcsolatban készíthető. Azon esetre, ha a tatai egyházmegye számadási és számviteli rendszerének mellőzésével, továbbra is a nálunk gyakorlatban levő rendszer fogadtatnék el, az egyházi számvevő által inult évben nyomatott rovatos ivek felhasználásával, kérjük a nagytiszt, és tek. egyházmegyei közgyűlést: szíveskedjék ujabb és megfelelő mennyiségű ivek nyomatása iránt intézkedni, mert a mult évben nyomatott és az egyes gyülekezetekhez szétküldött ivek már a legtöbb gyülekezetben fogyatékán vannak s egyh. számvevő is csak kevés üres ivvel rendelkezik. Ezek után ismételten kérjük a nagytiszt, és tek. egyházmegyei közgyűlést, hogy méltóztassék a gyülekezetek figyelmét ismét felhívni s utasítani a mult évi egyházmegyei közgyűlésünk jzökönyvé-