A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 20 — A lelkészek utasíttatnak, bogy egyházaik közczélu tartozásait vagy ellennyugta mellett küldjék be a pénz­tárba, vagy a posta-utalvány szélén jelöljék meg, hogy a beküldött pénz micsoda czimü és összegű kivetés fedezésére szolgál. A járulék- és kamathátralékokra kimondja a köz­gyűlés, hogy azoknak f. évi október l-ig leendő befizetését pénztárnok sürgölje meg, amennyiben a sürgölés ered­ménytelen lenne, a hátralékosok kimutatását tegye át az esperesi hivatalhoz közigazgatási, illetve peres utoni be­hajtatás czéljából. 13. Olvastatott a gyülekezetek 1905. évi számadásairól szóló számvevői jelentés : Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés ! Mult évi egyházmegyei közgyűlésünk, a számvevőség javaslata alapján elrendelte, hogy a gyülekezeti számadásokba az egyöntetű­ség szempontjából a termények és szolgálmányok értéke, továbbá a tandíj, államsegély, fanitói korpótlék, iskolafütési fapénz, szóval mindenféle egyházi adó és járulék felveendő. Gyülekezeteink legnagyobb része azonban részben, vagy tel­jesen figyelmen kivül hagyta ezen utasítást. Mindössze 12 gyüle­kezet, úgymint Mezőlak, Mihályháza, Szalók, Kovácsi, Kup, Nagy­Pirith, Kis-Pirith, Tapolczafö, Csögle, Csetény, Pápa és Noszlop alkalmazkodott ahhoz. Ennek előrebocsátása után, a gyülekezeti számadásokra vonat­kozó számvevői jelentésünket a következökban terjesztjük elő: 1. A költségvetéssel egyezők, teljesen hibátlanok és kifogástala­nok s igy minden észrevétel nélkül elfogadhatók a következő gyülekezetek számadásai: Nyárád, Görzsöny, Takácsi, Vecse, Nemes­Szalók, Dereske, Kovácsi, Kéttornyulak, Kis-Pirith, Pázmánd, Taáp­Szent-Miklós, Tapolczafö, Acsád, A.-Tevel, Gyimőth, Csetény, Homok­Bödöge, Dudar, Szent-Király, Csesznek. 2. Teljesen hibátlanok, de a költségvetéstől eltérnek s az alább olvasható számvevői észrevételek figyelembe vételével elfogad­hatók a következők :

Next

/
Thumbnails
Contents