A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1905. június

— 65 ­Minthogy az illető lelkész orvosi bizonyitványnyal igazolta szolgálatképtelenségét, a segédlelkész kirendelése az egyházmegye által jóváhagyatik. 50. Jakab Pál csöglei lelkész kéri, hogy János nevü fia az egyházmegyében segédlelkészül alkalmaztassák, ha máshol nem volna rá szükség, ugy ö mellé. Jakab János segédlelkészül az egyházmegyébe felvé­tetik s addig is, mig máshova alkalmazható volna, atyja mellett meghagyatik. 51. Esperes jelenti, hogy az illetékes körlelkész február 6-án azt jelentette nála, hogy a dudari Il-od tanítónő: Ujj Mészáros Klára „még a mult évben elhágyta állását s elköltözött Mányra, ott mű­ködő testvérét: Mészáros Arankát helyettesíteni. Mészáros Aranka pedig Mányról beállított Dudarra, testvérét Klárát helyettesíteni. Most ismét visszacseréltek, de ugy, hogy a dudari tanitó testvére eltávo­zása után csak 5 napra érkezett meg s ez idö alatt a tanítás szüne­telt. " A helyi lelkész ez ügyben a kővetkező felvilágosítást adta: „Mészáros Klára deczember 22-én délután az én tudtommal és beleegyezésemmel ment el Dudarról Mányra, hogy a karácsonyi ünnepeket testvérénél fogja tölteni. A kitűzött időre azonban nem érkezett meg, hanem helyette január 2-án testvére jött azon érte­sítéssel, hogy Mészáros Klára beteg s az orvos megtiltotta neki, hogy az akkori szigorú hidegben a hosszú utat megtegye, de mihelyt az idö enyhül, esetleg annyira megerősödik, hogy a hosszú utat veszély nélkül megteheti, azonnal jön s elfoglalja állását. Február 2-án délután távozott el Mészáros Aranka Dudarról ugy, hogy test­vére Klára 5-re meg fog érkezni. 3-án, 4-én szünetelt az iskola, de ezt az időt felhasználtuk arra, hogy az iskolát felsuroltattuk s kitisz­togattuk. Mészáros Klára 5-re nem érkezett meg, 6-án irt, hogy nem jöhet, mert atyja meghalt s egyúttal kér, hogy helyettesítsem. 8-án volt atyjának temetése. 13-ig se jött meg. Ekkor irtam neki, hogy saját érdeke követeli, hogy jöjjön minél elébb. Megjegyzem, hogy az iskola 6-ika óta nem szünetel, mikor időm engedi én is bemegyek, de felkértem Jakab Pál tanitó urat is, hogy ügyeljen fel a kisebb iskolára is. 15-én délután 1 órakor távirat érkezett. Most meg tanító­nőnknek anyja halt meg." A kanonika vizitácziókor a tanítónő kisasszony a presbitérium jelenlétében ugyanígy adta elő a dolgot

Next

/
Thumbnails
Contents