A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. június

- 14 ­3. Taápszentmiklósnak iskolája megfelelő átalakítására az enge­délyt -— Török J. mérnök nr véleményezése után — megadtam. Kérem ennek tudomásul vételét. 4. Adorjáni lázán a II. tanitó iskolája bérházban volt eddig el­helyezve s éppen nem megfelelő helyen. A gyülekezet az 1903. év junius 25-én kelt adás-vevési szerződés szerint megvette a lelkész­lakás mögött, a templomnak éppen átellenében levő igen alkalmas telket 3225 korona vételáron. A tanterem építésének költségelőirány­zatát Török János mérnök ur volt szives elkészíteni. A költség 2356 korona 51 fillér volt előirányozva. Ehhez az egyházközség pótmunkákra, átalakitásárokra és előre nem láthatókra 800 koronát vett fel s igy összes kiadása a telek árával együtt 6381 korona 51 fillér lenne. Ez összegből az évi rendes költségvetés utján fedez 1342 koronát; az egyháztagokra a f. évre kivetett 2000 koronát; anyagmaradékokból 39 korona 51 fillért, a még hiányzó 3000 ko­ronát (összesen 6381 korona 51 fillér) kölcsönképpen a Károlyi­alapból veszi fel ugy, hogy e kölcsönt kivetés utján pár év alatt visszafizeti. Kérem a Közgyűlést, hogy az adás-vevési szerződést, valamint a kölcsön felvételét szíveskedjék jóváhagyni s ily véleménynyel a föt. egyházkerületi közgyűléshez felterjeszteni. (Az egyházközségi közgyűlés jegyzökönyve hiányzik, a lelkész urat levélben is, szóval is fehivtam, hogy terjeszsze he.) 5. Tósok 800 koronás köicsönügye. Tósok szabályszerű módon elhatározta, hogy 580 korona építési adósságának és egy más magas kamatú adósságának törlesztésére az egyházkerülettől vesz fel olcsóbb 800 koronás kölcsönt. Az engedélyt elnöktársammal megadtuk, vala­mint a föt. egyházkerület elnöksége is megadta. Kérjük ennek tudo­másul vételét, illetőleg a közgyűlés jóváhagyását a kölcsön fel­vételéhez. Viszályos ügyek: 1. Kis-Piriten már igen elmérgesedett a viszony híveink és az ág. h. ev. vallású atyafiak között a miatt, hogy az ág. h. evangélikusuk egy régi szerződésre támaszkodva, nem akartak semmivel mással hozzájárulni az iskola fenntartásához, mint a szokásos 1 korona tandíjjal. A mult tanévre vonatkozóan aztán híveink elhatározták,

Next

/
Thumbnails
Contents