A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. június

- 102 ­5. Kívánatos, hogy a nép iskolán kivüli nevelésének munkája országos szervezetet nyerjen s az országos veze­tés mellett a népnevelés ügyét szolgáló összes intézmények támogatására vármegyei népnevelő egyesületek szervez­tessenek. VIII. Rózsás Ferencz kartárs ur felolvasta: „Az elemi tanköte­les gyermekek nyári iskolázásának akadályai s eszközei" czimü munkáját „Jó az iskola csak akkor lehet, ha a test egészséges fejlődésére épen ugy ügyel, mint amilyen gondot fordit a lélek ép fejlődésére" jeligével. A munka, melylyel szerző a jelenlevők figyelmét lekö­tötte, lebilincselte, élénk eszmecsere tárgyát képezte. A bí­rálatban részt vettek: Barabás Lajos ur, ki szerint a munka jóakaratú, de rosszalja, hogy az iró tanitótársai mun­kájának értékét szállította le azon állításával, hogy 6—7 hőig tanítunk csupán. Ifjú Hetessy Dániel ur szerint tanidöül elég a szep­tember elejétől április utoljáig terjedő idő. Györffy Kálmán ur nézete az, hogy az iskolai tör­vények szigorúan végrehaj tandók. Láng Mihály ur véleménye ez: „Országos közvéle­ményt kell teremtenünk, alkalmas vezető embereket kell képezni, hogy az iskoláztatatás akadályait legyőzhessük!" Indítványozza: „Intézzünk felhívást ez ügyben az összes magyarországi tantestületekhez s Írjunk a lapokban lelkesitöleg, hogy az fellángolja, feltüzelje a tanügy iránti közönyösséget!" Erős, kitartó küzdelmünk után 10 év alatt el fognak múlni az iskoláztatás nehézségei. A testület köszönettel vette ugy Rózsás ur munkáját, mint Láng M. ur indítványát. Ez utóbbit magáévá tevén, megbízza: Tóth Kálmán, Láng Mihály és Barabás Lajos urakat egy irat fogalmazásával, melyet elnök — a gyűlés határozata szerint — közpénzen ki fog nyomatni szétkül­dés czéljából. IX. Jílek Ferencz ur felolvasta: „Irva-olvasás tanítása az I. osztályban" czimü dolgozatát. • Hiábavalónak tartja a fonomimikát. Bemutatja szemléltető gépét. Rendszerét ajánlja s azt a következő

Next

/
Thumbnails
Contents