A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

- 10 — teendőjét, ha szilárdan megállja helyét: hetöltötte szép hivatását. E munkát igen találóan örök harcznak nevezik. Ennek hőseit bámuljuk már a szent hajdan prófétáiban, az Ur Jézusban és apostolaiban, valamint közelebbről édes hazánk mindazon nagy alakjaiban, akik elválaszthatatlanul egyesitették szivükben Istennek félelmét embertársaik szeretésével; akik az egyetemes, minden embert egyaránt megillető jogokért bátor lélekkel vivtanak. Czéljukat azonban még a legjobb és leglelkesebb bajnokok is csak részlegesen érték el. Se az Istennek félelme, se a felvilágosodás, se az emberszeretet nem ülhetett ez ideig általános diadalt. És váljon ülhet-e valaha? Isten a megmondhatója! Korunk is élénken érzi a tömérdek hiányt anyagi és szellemi téren. Ennek a közérzésnek szülöttei az örökös panasz és zúgolódás, melyeknek hangjai valóságos chaoszt alkotnak immár. A jó lelkek nemes buzgósággal keresik ma is a kivezető utat. Keressük mi is. Keressük az evangéliom világánál, inert itt sugárzik ös erővel az emberi társadalmat boldogító igazság. Itt bugyog kiapadhatatlanul az életnek vize. Itt int felénk buzdítva, bátorítva, de egyszersmind parancsolóan is az Ur Jézusnak és apostolainak hite, szeretete, élete. Ennek a hitnek, szeretetnek és Istenben való életnek letéteményese az a bibliai keresztyén vallás, mit protestantizmus néven ismer a világ és igy ebben a mi evangéliom szerint reformált magyar egyházunk is. Ennek ápolásában és terjesztésében áll élethivatása. Valóban magasztos és szent hivatás. Ezért volt egészen természetes, hogy a protestáns egyházak keletkezésének idején Európaszerte föllélekzettek a lelkek, müveitek és műveletlenek egyaránt és mohón szívták magukba az általa életre költött ös evangéliomi, megváltó igazságokat. Futó tűzként világositolt és hevített egyeseket és egész országokat fölismerésére és megbecsülésére az emberben az emberi méltóságnak és lerombolására az olyan tekintélynek, amit csak a tudatlanság, a babona és a vakhit iszapján építhetett föl és tisztán csak azon is tarthat fönn a Jézus Krisztus szellemével homlokegyenest ellenkező emberi hiúság és önzés. És hogy mennyire igaza volt a bibliára támaszkodó protestantizmusnak azokkal szemben, akik a hagyományok, a zsinati végzé-