A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1902. június
- 54 konvenczió-fa meghordásához i/ 3 részbea járuljon s ezen itélet az egyh. ker. bíróság 1898 szept. 22-én tartott ülésének 4. pontja alatt kelybenhagyatott s Tósok ezen kötelezettségnek évenkint eleget is tesz: ennélfogva Ajka azon kérelme, hogy Tósok a lelkészi fizetéshez járulásra teljesen 1/ 3 arányban köteleztessék: elutasittatik. Ajkának azon kérelmét pedig, hogy Tósok a lelkészlak megépittetése és évi fentartási költségeihez is Y3 részbeni járulásra köteleztessék, — miután ezen ügy különben is csak a lelkész-választással kapcsolatban hozatott a bíróság elé — a bíróság a napi rendró'l leveszi és akkorra tartja fenn, ha a lelkészi állás betöltve lesz és a két egyház az építkezésre vonatkozólag megegyezni nem tudna. Indokok: Ajkát azon kérelmével, hogy Tósok teljesen 1/ s arányban köteleztessék a lelkészi fizetéshez járulásra, el kellett utasítani, mert Tósok nem veszi l/ 3 részben igénybe a lelkészi szolgálatot. Igaz ugyan, hogy a közös lelkész minden harmadik vasárnap a tósoki leány-egyházban végzi az istenitiszteletet, de csak déleló'tt, mert délután már az anyaegyházban, Ajkán végez, vagy ha rendkivülileg délutánra is Tósokon marad, akkor Tósoknak kell a lelkész déli ellátásáról gondoskodni. Hétköznapi templomi szolgálatra pedig sohasem megy át a lelkész Tósokra. Ezenkívül a tósokiaknak a lelkészi szolgálat, ha arra magánügyeikben utalva vannak, mindannyiszor költségbe, időmulasztásba, utánjárásba kerül, az ajkaiak pedig, helyben levén a lelkész, mindezektől mentesek. Ezen körülmények eléggé indokolják, hogy sem méltányos, sem igazságos nem volna, hogy Tósok a lelkészi fizetéshez telesen 1/ 3 arányban járulásra köteleztessék. A lelkészlak épittetési és fentartási költségeihez való járulás iránti kérelmét Ajkának le kellett a napirendről venni, mert Ajka még sem a tervezetet, sem a költségvetést, sem az építkezési kiadások mikénti fedezését nem mutatta be, az ehm. pedig, tekintettel az ajkai gyülekezet által hangoztatott elszegényedési panaszokra, a maga részéről is segédkezet óhajt nyújtani a lelkészlak építési költségeinek elhordozására.