A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1902. június

— 20 — Az itt jelzett indítványok a bizottság véleményes javaslatával együtt a közgyűlés által elfogadtatnak s pénztárnok utasittatik a kivetéseknek a gyülekezetek névtári lélekszáma és állami adó utáni eszközlésére, az indítványban jelzett tételek szerint. 14. Az ajkai gyülekezetben folyamatban levő lelkészválasztás ügyét esperes ur előadván, jelenti, hogy az ajkai egyház a dijlevél kiadását megtagadta s kijelentette, hogy addig, inig ügye a lel­készi konvenczióra nézve Toósokkal az ehm. által el nem intéztetik, a lelkészválasztásba nem bocsátkozik. Többek hozzászólása után, miközben az ajkai egyház képviselője is meghallgattatott, az ehm. közgyűlés elha­tározza, hogy az 1901. évi tárgyalási j. k. 1. sz. Végzés alapján a közigazgatási bíróság mai határozatát meg­várja, — de tekintet nélkül annak jogerősségére, az esperest felhivja a lelkészi állás betöltésére szükséges intézkedéseknek, melyek a bírói döntéstől ugy is függet­lenek, megtételére. Az ajkai gyülekezetnek azon eljárását pedig, hogy az esperes iránt a pályázat kihirdetéséért rosszalását fejezte ki, a közgyűlés ezennel visszautasitja s figyelmezteti az elöljáróságot a törvény és felsőbb ha­tóságok iránti tartozó tisztelet megadására. 15. Az egyh. ker. képviselők megbízatási ideje lejárván, az elnökség által elrendeltetett a választás, melynek eredménye­képen Jakab Pál, Balla Endre, Jákói Géza, Hegedűs Lóránt rendes-, Vikár Vincze, Antal Károly, Baranyai Zsigmond pedig pótképviselőkké három évre megválasz­tattak. 16. Szóba hozatván a Liszkay-féle alapítvány kamatjának kiadása, a közgyűlés Tóth Kálmán volt rédei tanitó árvái részére Jákói Géza tanácsbiró kezeihez rendelte az évi 16 kor. kamatot kifizetni, miről ehm. pénztárnok érte­sítendő. 17. Bejelentettek a következő épilkezések: Csetény kántor-

Next

/
Thumbnails
Contents