A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1897. július
— 48 c) (1) A lelkészek a gyermekeknek a vizsgán való megjelenését és a hiányzó taneszközök beszerzését, szorgalmazzák. e) A körlelkészek utasíttatnak, hogy az iskolák osztályozásánál a ker. utasítást pontosan betartsák. E szerint pedig: a.) Jeles az olyan iskola, melyben a tanterv teljesen s a legmagasabb igényeknek megfelelőleg keresztül van víve és ^ melyben a magyarázat a tanterv keretén kivül is kibővíti a tananyagot, a melyben a gyermekek nemcsak tudnak, hanem öntudatosan értenek is és ennek szabatos, nyelvtanilag kifogástalan feleletükkel jelét is adják. b) Jó az olyan iskola, melyben a tanterv keresztül van víve és annak keretén belül a tananyag meg van magyarázva és azt a gyermekek nemcsak tudják, de értik is. Elég az olyan iskola, melyben a tanterv legalább elméleti részben keresztül van víve, de a tudás mellől hiányozni látszik a magyarázat által előkészített értelem. d) Elégtelen az olyan iskola, melyben a tanterv még elméleti részben sincs keresztül víve. 43. Esperes ur jelenti, hogy Galamb István ur ismételt felkérés folytán is a tanácsbirói állást nem fogadta el. A közgyűlés a lemondást sajnálattal veszi tudomásul s megbizza esperes urat, hogy a Galamb István ur lemondásával megüresedett egyhm. világi tanácsbirói állás betöltésére a választást rendelje el, mely ha az első szavazás alkalmával eredményre nem vezetne, a viszonylagos többséget nyerteket ujabb szavazásra bocsássa. 44. Esperes ur bemutatja az 1896. évi Supplikáció pénzek befizetését igazoló s a főiskolai pénztár által 1896. szept,. 26-án kiállított s 51 korona 72 fillérről szóló nyugtát. Tudomásul vétetett. 45. Györffy József közpénztárnok az 1896-ik évre befizetett közczélu tartozásokról a kimutatást a következőkben terjeszti be: