A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1892. július
— 45 lessógének ismerje, a tőkét pedig, mint elidegenithetlen vagyont felelősség terhe mellett kamatoztassa, vagy ingatlan birtokba ruházza be. 30. A varsányi fiók-egyház azért kérelmez, hogy a varsányi 131. számú tjkben A. I. 1—6. sorsz alatt felvett ingatlanokat; — ugyancsak a varsányi 186. és 221. sz. tjkönyvben fölvett közös legelő és erdőbeli illetményt 2350 frt vételáron megszerezhesse és régi 300 frt értékű házát — mivel arra most már szüksége nincsen — eladhassa. Az adás-vevési szerződós megerősíttetik, s esperes ur a szükséges záradók rávezetésére e jkönyvi határozat alapján felhatalmaztatik, valamint a ház eladására is az engedély megadatik. 31. Felolvastatott a f. hó 8-án tartott lelkészértekezlet alkalmával felvett jegyzőkönyv: Lelkészértekezlet jegyzőkönyv. Jelen voltak: Szekeres Mihály elnök, Vikár Vincke jegyző, Kis Gábor, Seregély György, Parragh Lajos, Sebestyén János, Antal Károly, Jakab Pál, Fodor Gyula, Balla Endre rendes-, Seregély Béla segédlelkész urak. Esperes ur üdvözölvén a megjelenteket, kijelenti, hogy ezen alkalommal csupán csak egy tárgy elintézésére hivja fej az értekezlet figyelmét, s ez a könyvtár ügye, mely a mult évi egyházmegyei gyűlés alkalmával oly megoldásban részesült, hogy a tanítói hivataltól visszalépett Halasi István ur helyébe ennek hivatali utódja Jilek Ferencz pápai fiúiskolái tanitó ur választatott könyvtárnokká, s részére a könyvek átadásával nt. Kis Gábor, tk. Baranyai Zsigmond urak bizattak meg, felhivatván az átadási munkálatokon! megjelenésre Halasi István ur is azon kijelentéssel, hogy a katalógust elkészíteni, s a könyvek átszámolásában segédkezni volt könyvtárnoki tisztéből kifolyólag teendőjének ismerje. Minthogy az egyhm. gyűlésnek ezen intézkedése többféle felmerült akadályok, különösen pedig Jilek Ferencz urnák közbejött hosszas betegsége miatt foganatosítható nem volt: ugyan azért a lelkészértekezlet határozatba hozza azt, hogy