A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1881. március
9 16. Olvastatott az egeraljai leány gyülekezet abbeli kérvénye, miszerint az uj lelkész ur Adorjánházára menetele után, ő hozzájok minden harmadik vasárnap menjen át az istenitisztelet végezése végeit, miután Egeralja a lelkészi fizetés egyharmadát viseli, és igy méltányos, hogy a fizetés arányában történjék a lelkészi szolgálat is. Ugyan ezen kérvénnyel ellentétben az adorjánházi anyagyülekezet is felmutatta igazait, nevezetesen az 1802, 1808 és az 1824-ik évben kötött egyességeket, melyekből föltüntetni kívánta azt, hogy fenti egyességek egyházmegyeileg is megerősítve, mind a mellett szólnak, hogy az adorjánházi lelkész ur az egeraljai leányegyházba csak minden 4-dik vasárnap tartozik átmenni az isteni tisztelet megtartása végett. Az egyházmegyei közgyűlés meggyőződölt a megvizsgál eggyességekből Adorjánháza igazairól, határozatilag kimondja, hogy Adorjánháza és Egeralja között a lelkészi szolgálat a régiben marad, mivel a szerződés a szerződőknek törvény. 11. A nemes-szalóki leány gyülekezet azért esedezik, hogy az egyházmegye, mint fenhatóság, állapítaná meg azon hányadot, mely szerint ö a mihályházai anyaegyházban történt lelkészválasztás költségeihez, mint filia járulni tartozzék. Az egyházmegyei közgyűlés azon határozatot hozza, hogy Ns. Szalók, a mihályházi lelkészválasztási és jogosoknak tekinthető költségek viselésében negyedes leend. 18. Zsoldos Sándor mezőörsi lelkész ur azért kérvényez, hogy az egyházmegye ajánlaná a főtiszteletü egyházkerületre államsegély elnyerhelése végeit benyújtandó kérvényét. Az egyházmegyei közgyűlés ismerve folyamodó lelkész ur családi körülményeit, kevésre menő fizetését: öt a főtiszt, egyházkerületnek segélyre melegen ajánlja. Esperes ur megbizatik, hogy folyamodó lelkész umak — a gyűlésen kezéhez vett kérvényét — fölszerelten fölterjeszteni kegyeskedjék. 19. Olvastatott Mihályháza ref. egyháznak államsegélyből nyerendő kamatnélküli kölcsönért beterjesztett kérvénye. Az egyházmegye folyamodó egyházat, kamatnélküli kölcsön nyerhetése végett ajánlja. Esperes ur megbizatik, hogy a mihályházai egyház kérvényét, a gyűlés szine előtt által vett okmányokkal felszerellen, e jk. kíséretében a főtiszteletü egyházkerületre felterjeszsze. Olvastatott a péri 1. gyülekezet államsegélyérti kérvénye. 2