A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1876. március

4 t. Tanügy. A múlt évi iskolai törvény 8 havi szorgalmi időt állapit meg 2 vizsgával 4—4 lió után. Ezen uj rendelkezés mindenütt megmagyaráztatott, az ehez idomult tanterv kiosztatott. Bár a törvény okt. elejét rendeli az iskola beállítására, mégis szomorúan kelleti tapasztalnunk, hogy e hó közép táján is találtattak üres, vagy kevés népességű tanodák. Azon remény él azonban ben­nünk, hogy ez jövőre másként lesz, és mindenki, kire a tanügy körül hivatás néz, megteszi kötelességét s legelsőben a tanitó urak, s az érdemes elöljáró­ság. —• Panasz emeltetett a rédei, csetényi, szentmiklósi tapolcza­föi és ajkai tanitó urak ellen, mint kik gyengék hivataluk folytatására s kü­lönösen ez utóbbi még vizsgát sem adott állítólag a mult évben. A méltányos­ság s a tanügy tekintetbe vételével intézkedett mindezen helyeken az egyház látogatás, mint a naplóban olvasható. 2. Örömmel jelenthetjük, hogy a legközelebbi évben egyházmegyénkben kegyes adományok, hagyományok történtek Bödögén, B.-M.-Szentkirályón, Páz­mándon, Peéren. Szemerén. Takácsin, Görzsönvben. Kovácsin, N.-Piriten, Csög­lén, Adorjánon, Tapolczafön. Kt-Lakon. — és igy 13 egyházban, és pedig földben 2400 Qfll, téglában 2600 darab, pénzben 3449 frt 10 kr. Valóban szép jele az élő hit s lelkes buzgóságnak! Ezen kegyes adakozók közölt róm. katholikusok is találtatnak, többek közt a peéri uj iskolára a mélt. győri püs­pökség a nevezett tégla összeggel. 3. Építkezés vagy javítás történt Borsos-Györött 25, Tapolczafön harangra 1000, A.-Tevelen 300. Nyárádon 60, Egeralján 200. Csöglén 250, Kis-Piri­ten harangra 670, Nagy-Piriten órára 80, Ajkán 200. Mezőőrsön 50 forintig, összesen 2835 forint erejéig. Ezen kivül a peéri leányegyház egy díszes is­kolát épített, s a dákai, lelkész lak építésén fáradozik. Látható ezekből egyhá­zainkban az igyekezet javítani és építeni egyházi hivatalnokaik lakásait s tanodáit. 4. Nem lehet félreismerni azon hasznot, mely a takarék magtárak állítá­sából származik. Eddig is épültek már abból diszes tanodák egyházmegyénkben, s jövőre is bő forrásaiul kínálkoznak ezek egyházainknak. Jelenleg egyházme­gyénk 20, tehát fele egyháza bír magtárral. A mostani készlet harmadfél ezer mérő rozs és 500 m. árpa. mely 3 forintjával 9000 forint tökének felel meg. Biztat a remény, hogy többi egyházaink is megértik a kor intő szavát, és a látott szép eredményen lelkesülve felállítják magtáraikat, ivét egyház már ebből fizeti hivatalnokait és tisztviselőit is. 5. Anya, számadó könyveink rendesen vezettettek. Az egyházak bevétele körülbelől 31,000 forint, kiadása 22,000 forint, miből kitűnik, hogy a pénztár fölösleg 9000 forint, mi összeadva a magtári tökével 9000 forinttal, kitűnik, hogy 40 egyházunknak földbirtokán kivül van jelenleg 18,000 forintja, mi szép jele a takarékosságnak.

Next

/
Thumbnails
Contents