A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. augusztus

- 8 0 -5 ha tudsz« c. költeményét, amelyben ar erdélyi magyarságnak adott program mot a megszállás alatti magatartására vonatkozólag. A mai időkben, amikor sokszor találkozunk hangoskodókkal, akik csak másoktól várják a kötelességteljesítést, különösen nagy érték Rerrényik Sándor, aki Végvári név alatt a magyar feltámadás Ézsiása volt, aki nemcsak hirdette, hogy ottmarad »szúnak az idegen fában«, »aljnak a felhajtott kupában«, de úgy is cselekedett. Beteg testében erős lelke szította, táplálta az Erdélyben és a csonka hazában lángoló »picike tüzeket«. Most, hogy eltávozott közülünk, ravatala körül mi, tanítók: »a picike tüzek« néhánya megihletődött szívvel és lélekkel állunk meg, hogy szelleméből új erőt merítve indulhassunk el további kötelességeink teljessitésére. Igen, kötelességteljesítésre, mert a tanítói állással csak úgy jár megbecsülés, ha fokozott kötelességteljesítéssel töltjük be. így is tettünk az elmúlt évben és iskolai, valamint társadalmi munkásságunkkal igyekeztünk a megbecsülést még jobban kiérdelemni. így értük el, hogy a ma tanítója több, mint a régi. A megbecsülés következménye, hogy ma már írók és művészek nem a miult századból átvett, lenézett, félszeg tanító és kántor figuráját 'elevenítik meg müveikben, hanem úgy, ahogy ma látják a kötelességteljesítés mezején, mint az örök jó, lelki egyensúly mintaképét. Ilyen mü ma már több is hirdeti a tanító munkakészségének eredményeit, de Kerecsendi Kiss Márton bicskei tanító »Harmincadik« c. filmregénj'ének sikere ékesen mutatja a tanítói siker irányát, iá megbecsülés értékét, de azt a felette rögös utat is, amit a tanítónak végig 'kell jerni addig, amíg az igazi, magasbb fokú megbecsülésig eljut. MU'lt évi jelentésemben hálásan emlékeztem meg a Konvetnek 234—1941. sz. rendeletével életbeléptetett »Felügyeleti szabályzatról. Sajnos, egyházkerületünk egyik egyházmegyéjéből mozgalom indult meg a szabályzat megváltoztatására. Annál különösebb ez a mozgalom, mert az egyház újabban töbfcízbeen tanújelét adta a tanítóság iránti megbecsülésnek. Ilyen megbecsülés árad felénk abból a tényből, hogy a veszprémi, belsői somogyi és külsősomogyi egyházmegyék, sőt a Dunamelléki Ref. Egyházkerület is világi tanácsbíróvá tanítót választott. Ezek a tények megnyugtatólag hatnak a tanítói közvéleményre. Súlyos sérelem nyert orvoslást a közelmúltban, amikor SzinyeiYerse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter úr őnagyméltósága végre megoldotta a régóta vajúdó kántorkérdést. Illesse érte hálás köszönet. A megoldás nem keltett ugyan általános megelégedést, mert csak az 1893. évi javadalmi jegyzőkönyvekben felvett kántori, illetőleg kántor-tanítói javadalmakat ismerte el ilyeneknek. Minthogy az akkori tanítói érdekeknek jobban megfelelt ,a minél több tanítói javadalom, mert csupán ez volt az alapja a nyugdíjmegállapításnak, igen sok helyen az egész javadalmat átírták tanítóinak. Ez az oka annak, hogy egyházmegyénknek csak öt állását érinti több-kevesebb összejggel ez a rendelkezés.