A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. augusztus

•— 03 — gyermek árván marad. Csak az Istennek van joga az apák bűneit a fiiakban is megbüntetni! Meg aztán nem is minden egyke a szüíők bűne miatt marad egyke. Ha pedig élnek a szülők, akkor meg még elfogult minősítés mellett sincs nagy valószínűsége annak, hogy rászorulónak fog minősíttetni, tehát nem jelent nagymérvű kiadást többletet. Egyébként az sem tűnik ki a javaslatból, hogy ki számít »egy gyermekes« szülőnek. Az-é, akinek csak egy van, vagy az is, akinek elhalálozván a többi gyermeke, csak egy van életben? A 8. ponttal kapcsolatos javaslatunkhoz ad hoc példa az Őrségi Ref. Egyházmegye lelkészeinek helyzete. Egyrészről a pápai nőnevelő az utóbbi években már kezd túlzsúfolt lenni — Istennek hála, másrészről az egész Dunántúlon rajta kívül alig-alig akad református leányiskola. Nem észszerű hát az a kívánalom, hogy Budapestre, sőt a Tiszántúlra kényszerüljünk küldeni leányainkat akkor, amikor a minden szempontból kielégítő (legalább ez idő szerint) kőszegi evang. leánylíceum egyházmegyénk területén fekszik. A segéllyel többet veszítenénk a réven, mint amennyit nyernénk a vámon! Pedig maga a javaslat is kiemelő hangsúlyozással mutat rá a leáuytaníttatás nehézségeire. Hasonló helyzet másutt a fiúkkal kapcsolatban is állhat fenn, A 9. ponthoz kapcsolódó javaslatunkhoz. Az egyházmegyei nyugdíjbizottság tagjai akaratlanul is elfogultak a saját egyházmegyebeliekkel szemben azok javára,. (Előfordulhat a tudatos ellenkezője is.) Tárgyilagosak pedig nem is tudnak lenni, nem ismervén az ország területéről befutó többi kérvényezők helyzetét. Előáll az az eset, hogy jó lélekkel ajánlanak olyanokat is, akiknek helyzeténél a másik egyházmegyében, vagy kerületben lényegesen jobban rászorulók is vannak. Viszont a konventi bizottság többé-kevésbbe csak véletlenül találhatja el, hogy a rászorulóbbakban állapítsa meg a segélyre jogosultak neveit. Az egyházmegyékről kapott adatok az ottani akaratlan elfogultság (vagy az ellenkezője), sőt jóhiszemű, buzgó segítepi akarás következtében is nem nyújtanak tárgyilagos alapot az igazságos döntés meghozhatásához annyival is inkább, mivel az adatokat szol-, gáltató egyének nem is egyazon mérték szerint elfogultak, vagy tárv, gyilagosságra törekvők. Hogy azonban miképpen lehetne összeállítani egy egyazon mértékkel mérni tudó elbíráló bizottságot, ahhoz sajnos nem tudunk javaslattal szolgálni. Az új ponthoz. Az adminisztrációs kiadások, de főképpen a mindenféle címeken kifizetett díjak már nem egy jobb sorsra érdemes intézményt tettek gyűlöletessé, hasznosságát pedig lényegesen csökkentett eredményűvé.