A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. augusztus

- 8 0 -5 is — megfordult, ismeri helyzetüket, az ott folyó murikat. Az egyház­látogatási jegyzőkönyveket az egyházak beküldőtték. Kovács Gyula egyházmegyei gondnok úr e tárggyal kapcsolatban azt a véleményét terjeszti a közgyűlés elé, hogy az esperesi egyház.­látogatás elmaradását jóváhagyólag tudomásul venni a gyűlésnek nincs joga, illetve törvényes hatásköre és hogy a látogatás megtartásának nem volt és nincs elháríthatatlan akadálya, ez tehát az év hátralevő részében még pótolandó. Egyházmegyei közgyűlés az esperesi jelentésben felhozott okok miatt az esperesi egyházlátogatás ez évi elmaradását jóváhagyólag tudomásul veszi. 19. Az esperesi jelentéssel kapcsolatban egyházmegyei közgyűlésünk ez alkalommai is figyelmezteti a lelkipásztorokat, tanítókat, presbitereket, hogy a bei­missziói munka eredményesebbé tétele érdekében minden lehetőt kövessenek el. A mostani idők szenvedései és a megpróbáltatás alatt levő családok egyenesen követelik és várják a segítséget. A hadbavonultak családjai, az árvák, a segítség nélkül maradt öregek, a gyászruhát öltöttek mind nagyobb serege sürget bennünket. A munkában, segítésben, tanácsadásban egy percre se szabad megállanunk, mert a megállás és elalvás halál lenne. 20. Az esperesi jelentés örvendező lélekkel számol be az ifjúsági egyesületeknek Nagy Gyula konventi titkár által történt meg­látogatásáról, a látogatás látható lelki eredményeiről és az azt követő kercaszomori és körmendi lelkész—tanítói konferenciákról. A Jj;erca­szomori népes konferenciát Pataky Lászlóné nagytiszteletű asszonnyal az élén a helybeli leányegyesület látta vendégül. Egyházmegyei közgyűlés az ifjúsági munka ezen újabb lendülete felett őszinte örömét fejezi ki. A kercaszomori konferencia fáradságos és költséges vendéglátásáért Pataky Lászlóné nagytiszteletű asszonynak és a kercaszomori leány­egyesület tagjainak hálás köszönetet mond. 21. Az esperesi jelentéssel kapcsolatban egyházmegyei közgyűlés őszinte örömmel és Isten iránti alázatos hálával jegyzi fel a sárvári fiókegyházközségnek áldott ünnepnapját ez esztendő pünkösdvasárnapjáról, ami­kor Győry Elemér püspök úr imaházát és gyülekezeti haj­lékát a hívek örvendezése közben felszentelte. Egyház­megyei közgyűlés meleg szívvel köszönti az anyásítás felé

Next

/
Thumbnails
Contents