A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

— 37 — _ rössy Lajos, Szűcs László, Gaát Dénes, Póth Károly, Pais Sándori lelkészek, Horváth Győző v. számvevő, Szíj Rezső h. lelkész, Malleú Bálint s. lelkész, Székely József, Szabó István, Imre Sándor e. m. tanítóképviselők. Elnök üdvözíti a megjelenteket, a gvűlést megnyitja, a jegyzőkönyv vezetésére Rprth^ Ferenc lelkészt, hitelesítésér e Pais Sándor és Pethő Antal lelkészeket kéri fel. Pataky László missziói előadó az alábbi jelentéseket terjeszti elő az egyházmegye missziói életéről: Missziói jelentés a> őrségi egyházmegye anya-, társ-, leánv- és fiókegyházainak 1941—42 évi missziói életéről. A missziói munka valóban ez évben az eddig elért eredmények el­mélyítésében állott. Lelkészi karunkból öten teljesítettek katonai szolgá­latot, egv pedig tanítóhiány miatt kénytelen volt egész héten át az elemi iskolában tanítani. Nagykiterjedésű gyülekezeteinkben a missziói munkához elengedhetetlenül szükséges gépkocsikat harctérre vitték és leállították. Az esti sötétítés, a ruha- és cioőhiány miatt sokan elmarad­tak a meglévő alkalmakról is. December és január folyamán reggeltől késő éjjelig anyakönyvi kivonatok készítése vette él a legtöbb lelki­násztor idejét. A bevonult lelkészek szószéki szolgálatát a tanítók látták el, akiktől nem lehetett kívánni a 8 osztályos elemi iskolai tanítás mellett a missziói munka végzését, itthonmaradt lelkészeknek temetni kellett szomszéd gyülekezetekben, így a szentgyörgyvölgyi lelkésznek rengeteg idejét vette el három anyaegyház temetéséi jó­részének végzése. A munka mindazáltal folyt többé-kevésbbé lelki­násztor nélkül maradt gyülekezetekben is, mert hitvestársaik vették a munka terhét. A igyermekmisszió volt a legerőteljesebb. Vasárnapi iskola majd­nem minden (gyülekezetben volt. Megindult ez évben Szentgyörgyvöl­gvön is. Szalafőn a tavalyi jelentéshez képest fejlődött a gyermekek adakozási készsége. Őriszentpéteren gyermekgyülekezet alakult. A reggeli könyörgések egyre jobban a gyermekmisszió síkjába kerül. Őriszentpéteren vallástani órák bibliai helyeinek magyarázatából áll, hogy ugyanabba az anyagba igehirdetési szempontból is betekintést nyerhessen a gyermek. Körmenden az istentiszteleti anyag a vasárnapi iskolai megbeszélések tárgya. Gvermekistentiszteletek főleg az évnyitó és záró s egvéb iskolai ünnepekkel kapcsolatban volt. Növekedett a gyermekek adakozási készsége. Gyermekek segélyezésére 764.93 pengőt fordítottunk, főleg Kőszegen, Körmenden és Őriszentpéteren. Tehet­séges gyermekek kiválasztása és középiskolába juttatása Szalafőn» Sárváron és őriszentpéteren sikerült. Szombathelyen a gyermekmisszió terén igen szép eredményt fejt ki a diakonissza, akinek a kezében volt a vasárnapi iskola és a szórványhitoktatás. Itt és Kőszegen ön­kéntes munkaerők is dolgoztak.

Next

/
Thumbnails
Contents